tóth gabi
Két idegen gyerek, akiket egyszerre toltak ki a szülõszobából 18 éve... azóta nem találkoztak, de most egyikük úgy döntött: megkeresi azt, akivel egyszerre kezdte életét. És az internet csodára képes: negyedóra alatt megtalálta társát!
Még mindig nem tért magához az a két budapesti lány, akik egy kórházban és szinte egy időben születtek, ám azóta nem találkoztak – most, fiatal felnőtt korukban viszont újra egymásra találtak. Kíra és Zoé 1999 decemberében látta meg a napvilágot Budapesten, anyukáik egy szülőszobán voltak.
A két lány egyszerre kezdte meg az életét, közös fotójuk is van, de ezután sosem találkoztak. Egyikük, a most 18 éves László Kíra úgy döntött, hogy megpróbálja a lehetetlent, és megkeresi társát. Kitett egy felhívást a Facebookra: „Zoé, kereslek téged, aki 1999 december első vagy második hetében születtél a 9. kerületben, a Schöpf-Mérei kórházban a Bakáts téren…” - kezdte mondandóját.
Zoéval ugyanis egy kosárban tolták ki a szüleikhez. Ám miután elhagyták a kórházat, elváltak útjaik, úgy tűnt, örökre. De most kisebb csoda történt: a két lány rekordidő alatt, 15 perc alatt egymásra talált!
A lányok rögtön 2 órás csetelésbe kezdtek, majd megbeszélték, hogy hamarosan találkoznak.
Ha kíváncsi vagy arra, hogyan folytatódik a megható történet, keresd a szerdai Ripost napilapot!