Létrehozva: 2018.12.10.

Meghan kikészíti segítőit, a királynő kedvencénél is betelt a pohár

Rövid idõn belül már a második asszisztens jelentette be, hogy nem akar tovább a várandós hercegnének dolgozni.

Sussex hercegének és hercegnéjének személyi asszisztense szintén bejelentette távozását, nem sokkal azután, hogy Meghan Markle egyik segéde hirtelen felmondott.

Samanta Cohen már régóta a királyi családnak dolgozott, 17 éven át szolgálta őket. A tervek szerint azonban most távozik, csak a hercegi pár babájának születéséig, azaz tavaszig marad, hiába kérte maga a királynő is, hogy maradjon tovább.

Korábban Cohan segítette Meghan beilleszkedését az udvarba, etikettet tanított, öltözködési- és sminktanácsokat adott a hercegnének, sőt minden eseményre elkísérte. Állítólag az asszisztensek távozása mögött Meghan nehéz természete áll.

Cohent egyébként csak „A párducként” emlegetik és a királynő egyik leghűségesebb szolgálója volt. Az asszisztens átmenetileg dolgozott Harry hercegnek és Meghan hercegnének, miután Edward Lane Fox öt év szolgálat után idén nyáron felmondott, pedig a hercegi pár marasztalta őt.

A hercegné egyébként állandó segédjeként szerette volna tudni Cohent, de ő a Daily Mail értesülései szerint visszautasította a kérést és a távozás mellett döntött.

Nemrégiben Meghan Markle-t a személyi asszisztense is otthagyta, Melissa Touabti a pár májusi esküvője óta dolgozott Sussex hercegnéjének.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csodaszép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna