Létrehozva: 2017.04.09.

Máté Péter és Koós János ugyanazt a nőt vette feleségül

Ma már inkább második férjéhez kapcsoljuk a nevét, de nem volt ez mindig így!

Ha manapság Dékány Sarolta nevét meghalljuk, abszolút Koós Jánoshoz kapcsoljuk, hiszen 1971-ben vele között házasságot, két gyermekük is született, Réka és Gergő. Mivel Dékány Sarolta második gyermeke születése után teljesen a családnak szentelte magát, azt is kevesen tudják már, hogy énekesnő volt, akinek 1966-ban kezdődött a pályafutása. Számos együttes kísérte, külföldön is fellépett. Nemcsak táncdalokat, hanem sanzonokat és magyar nótákat is előadott. Több kislemeze is megjelent, felvételeit a rádióban is bemutatták.

Első férje pedig Máté Péter volt, akivel a Műegyetem Ezres Klubjában lépett többször színpadra. A házasság azonban nem volt hosszú életű, két év után elváltak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó