Létrehozva: 2018.09.13.

Liptai Claudia elképesztő vallomása: Szerelmes volt a barátjába

Kedden este évtizedes szerelmi vallomást bökött ki Claudia egy váratlan pillanatban! Erre senki sem számított...

Õrületben és konyhai káoszban most sem volt hiány a MOM Kulturális Központban, ahol elméletileg a süteményeké lenne a főszerep. A sztárvendégek és a háziasszony Liptai Claudia rendre ellopják a show-t a készülő édességek elől, amelyeket ilyenkorra rendszerint a cukrászmester, Pataki Ádám készít el a résztvevők helyett.

Cserébe viszont olyan sosem hallott sztorik kerülnek napvilágra, melyek hallatán sírva nevet a közönség. Éppen ilyen történet az a soha be nem teljesült szerelem, amit Claudia érzett az est egyik vendége, Csonka András iránt.

"Most az elején áruljuk el Bandi, ha már ilyen szűk körben vagyunk… Én a drága művész urat huszonöt éve ismerem, és most megmondom őszintén, hiszen Ádám is tudja, én szerelmes voltam belé. De nagyon! A Grease című musicalben léptünk fel együtt, ő pedig már nagy sztár volt a Família Kft-ben és én azt mondtam: Úristen!

Lobogott az a gyönyörű fürtös haja és az a mozgás, ami minden este ugyanaz volt és két lépésből állt, teljesen elkapott.

Én írtam neki egy levelet, rózsaszín, szagos levélpapírra…”

- idézte föl emlékeit az Édeskettes sütőshow-ban Claudia. Hogy Csonka András miként emlékszik a történetre és mi állt abban a bizonyos levélben, arról a %RIPOST% napilap csütörtöki számában olvashat.

A csütörtöki %Ripost%-ból azt is megtudhatod, hogy az est másik vendége, Ábel Anita milyen emlékeket őriz a színésszel való megismerkedéséről.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg