Létrehozva: 2017.04.03.

Megrázó, nehéz sorsú kollégája gyűjt Paudits Béla életmentő műtétjére

A betegeskedõ mûvész nem csak testileg és lelkileg, de anyagilag is a padlón van, most azonban felcsillant a remény.

Lajsz András úgy döntött, gyűjtést szervez Paudits Béla műtétjére, amit ugyan állna az állam, de Paudits szerint hálapénz nélkül kevés az esélye. A koktélkirály, mivel nincs olyan anyagi helyzetben, hogy nagyobb összeggel segítse a nyomorgó művészt, számlát nyitott neki, amire várja az adományokat.

Az összegre már csak azért is szükség lehet, mivel Paudits szerint annyira veszélyes műtét vár rá, hogy azt nem is szívesen vállalná el bármelyik orvos.

"Mint kiderült, nem lehet laparoszkópiás műtétem, mert szétmenne a belem, ha bedugnának oda egy kamerát. Ilyenkor már csak általános műtétet lehet végrehajtani, amit persze fizetne nekem az állam, és jár az egészségügyi ellátás, de manapság hálapénz nélkül akár meg is dögölhet az ember. A másik dolog pedig az, hogy még nincs is orvos, aki elvállalná a bélműtétemet, mert nagyon rizikós dolog ez" - mondta el a Borsnak a színművész.

Lajsz András hallott Paudits Béla nehéz sorsáról, ezért jutott arra az elhatározásra, hogy segít a régi ismerősön.

"Régóta ismerem Paudits Bélát, az egyik legnagyobb színésznek tartom.

Ezért is zavar annyira, hogy idős korára ilyen méltatlan körülmények közé került.

"Mivel az én anyagi helyzetem sem engedi meg, hogy nagyobb összeget fordítsak adakozásra, ezért nyitottam neki egy bankszámlát, ahová minden adományt nagyon szívesen fogadok Kovács Béla barátommal. Bízunk benne, hogy legalább így tudunk neki segíteni, és végre túleshet a műtétjén, amire már oly rég­óta vár. Ha csak kicsit meg tudjuk hosszabbítani az életét bárkinek, akkor már megérte világra jönni" - bizakodott a koktélkirály.

Paudits Bélának valóban szüksége van minden segítségre, már csak az elmúlt évek megpróbáltatásait tekintve is. Szülei elvesztése után vastagbél betegséget állapítottak meg nála, kilyukadt a gyomra, gerincbeteg és érszűkülete van, ráadásul több infarktuson is átesett már. Az egyik legnagyobb támasza, a volt felesége egy évvel ezelőtt elhunyt, közös lányukkal pedig nem tartja a kapcsolatot.

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

mandiner.hu

Temeti a sajtó Putyin birodalmát, az is kiderült, miért

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

magyarnemzet.hu

Egyetlen rakéta képes lenne elpusztítani a fővárost + videó

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”