Létrehozva: 2019.01.14.

Parkolás közben ordították le Kulcsár Edinát

Az egykori szépségkirálynõ mindentõl megóvná kisfiát, ám mindez mit sem ér, ha mások meggondolatlanok.

Kulcsár Edina a négy hónapos Medoxszal utazott, amikor egy türelmetlen sofőr elé vágott.

Eddig nem beszélt az esetről, ám mára úgy érzi, fontos felhívnia a figyelmet a biztonságos közlekedésre.

"Karácsony után az egyik bevásárlóközpont parkolójában igyekeztem helyet találni, de ahogy az ilyenkor lenni szokott, elsőre nem sikerült. Anyukámmal és Medoxszal utaztam, a parkolóban minden autós össze-vissza keringett. Egyszer csak megpillantottam egy helyet, és villogóval várakoztam, míg a sofőr elhagyta a helyet. Amint elindultam, a semmiből, teljesen szabálytalanul bevágott elém egy autós és elfoglalta a parkolóhelyünket”

– kezdte Edina, aki az eset után, az ijedség és az értetlen düh miatt, elsírta magát.

"Nem elég, hogy arcátlan módon elfoglalta a helyet, de csak a szerencsén múlt, hogy nem ütköztünk össze. Mondanom sem kell, hogy nagyon megijedtem, hiszen a kisfiam is velem volt. Az igazságérzetem sem bírta el a dolgot, ezért kiszálltam és bekopogtam a sofőr ablakán. A férfi nekem esett: azt a káromkodást, amit levágott, inkább nem idézném, de kiderült, hogy azért volt türelmetlen, mert korábban az ő parkolóhelyét is elfoglalta valaki. Még most sem értem ezt a viselkedést, csak annak örülök, hogy senkinek nem lett baja”

– szögezte le Kulcsár Edina.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott