Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.12.17.

Maradandó sérüléseket szenvedett a TV2 sztárja

A Csak show és más semmi sztárja mindent bevetett a siker érdekében. Sokat kockáztatott Köllõ Babett.

Véget ért a Csak show és más semmi, ám csak most kezdődik el az igazi szenvedés.

A versenyzők még sokáig nem fogják elfelejteni az elmúlt heteket, hiszen kivétel nélkül mindannyian megsérültek valamilyen formában a felkészülések során: a kisebb ficamoktól a gerincroppanásig minden megtörtént velük. 

Egy szereplő azonban a többieknél is jobban ráfaragott. Köllő Babett először annyira meghúzta a lábát, hogy hetekig mankóval tudott csak járni, most viszont kiderült: ennél is komolyabb baja lett. Képtelen rendesen mozgatni a nyakát. Bár a színpadon soha nem lehetett észrevenni, hogy folyamatosan fájdalmak kínozzák, a finisben a %RIPOST%-nak elárulta: a mostani sérülése után talán örökre orvoshoz kell majd járnia.

"Szerintem nincs olyan porcikám, ami ne fájna. Inkább az a kérdés, hogy mikor melyik fájdalmam erősebb. Kutya kemény volt ez a tíz hét, még ha imádtam is minden percét! De lássuk be, a döntőbe már egy teljesen leharcolt csapat érkezett, levitézlett hősök küzdöttek meg egymással”

– kezdte Babett, aki mindvégig fenntartotta a látszatot, mosollyal az arcán igyekezett tökéletesen teljesíteni, ám egy ponton már maga is elbizonytalanodott.

Ha szeretnéd megtudni, hogy pontosan mitől szenved Babett, olvasd el a %RIPOST% hétfői lapszámában!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel