Létrehozva: 2018.07.21.

Itt a bizonyíték: újra becsajozott az elvált magyar sztárénekes

Válása után sokáig nem talált rá a szerelem az énekesre. De most újra boldog!

Újra párkapcsolatban él Király L. NorbiAz énekes Facebook-oldalán kürtölte világgá, hogy újra szerelmes.

Eddig egyedülállóként hirdette magát, de mostanra már átváltoztatta a státuszát arra, hogy kapcsolatban van. Ráadásul az is elég árulkodó, hogy kiadó lakást keres, ahová másodmagával költözne. Ezek szerint az összebútorozást sem halogatták sokáig.

Az énekes kemény időszakon van túl, így nagyon ráfért már a boldogságVálása után évekig nem talált rá a szerelem, hiába kergette. Majd a karrierje is mélypontra került, aztán tavaly decemberben körözést adott ki ellene a rendőrség, mert nem fizette a gyermektartási díjat kisfia, Dominik után. Később az is kiderült, hogy gyermeke édesanyja, Niki jelentette fel a hatóságoknál.

Úgy tudni, az énekesnek idő közben sikerült megegyeznie volt feleségével, és amellett, hogy koncertezik, sofőrként is dolgozik, hogy fizetni tudja a számlákat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

„A férfi kicsit jobban megmozdított...” – máris lecserélné a férjét a TV2 bombázója?

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól

LOVE

„Összecsókolhatom a talpát” – Ilyen cukin mosogat Szinetár Dóra kisfia