tóth gabi
Az eset vasárnap történt, amikor a gyermek megpróbált segíteni az úton talált állatnak, az azonban védekezésbõl megharapta.
Vasárnap délután riasztást kapott a Heim Pál kórházból Both Zoltán vadállatbefogó, ugyanis egy kisfiút vittek be kígyóharapással.
“A szülők és a kórházban dolgozó segítőkész orvosoknak, ápolóknak köszönhetően azonnal felkerestek és felkértek, nézzem meg a harapás nyomát. Fényképet is küldtek az állatról és a harapás nyomáról. Természetesen a kórházba érkezésem alatti folyamatosan kapcsolatban voltam a kórházzal a kisfiú hogyléte miatt” - kezdte a %Ripost%-nak a szakember, akinek a helyszínen egyértelművé vált, hogy egy sikló harapással van dolga, így az ijedtségen kívül szerencsére a kisfiúnak semmi baja nem történt.
“A nagyon helyes, ijedt kisfiú elmondta, hogy a kígyó az úttesten volt és csak segíteni szeretett volna rajta, amikor az állat (természetesen védekezésből) oda kapott az ujjai közé. Túl azon, hogy megdicsértem a hőstette és az állatokhoz való hozzáállása miatt, alaposan elmagyaráztam neki, milyen kockázatos és veszélyes lehet egy ilyen nemes cselekedet” - mondta Both Zoltán, aki hangsúlyozta: senki ne nyúljon kígyóhoz, siklóhoz vagy bármilyen vadon élő állathoz, még ha jó szándék is vezérli!