RETRO RÁDIÓ

Kiderült, mikor engedik haza Tahi Tóth Lászlót

Kiderült,  mikor engedik haza Tahi Tóth Lászlót
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 02. 19. 07:45

Megnyugodhat végre Kárászy Szilvia, hosszú kálvária után végre kiengedhetik a kórházból a férjét.

Tahi Tóth László január 21-én lett rosszul a József Attila Színházban a Hattyúdal című előadás második felvonásában. Először pokoli erős fejfájása volt, majd elfelejtette a szöveget. Kollégái segítségével végigjátszotta a darabot, majd onnan mentő vitte a Honvédkórházba. Nemrég megműtötték, és Szilvia megerősítette: jól sikerült a beavatkozás.

Azt az orvosok még a műtét után mondták, hogy minden rendben ment, nem volt komplikáció

–  mondta a %RIPOST% -nak Kárászy Szilvia.

 "A legújabb információk szerint jövő hét elején végre hazaengedik őt. A gyógyulás a megszokott, szeretett otthonunkban biztosan gyorsabban megy majd” – mondta lapunknak a zongoraművész, aki nagyon féltette férjét.

A beavatkozás előtti napok okoztak ugyanis meglepetést, hiszen egy gyógyszerre nem úgy reagált a színész szervezete, ahogyan azt az orvosok remélték. El kellett halasztani a műtétet, ám néhány nappal később meg tudták szüntetni Tahi Tóth panaszait.  

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.