Létrehozva: 2016.02.18.

Kamuszerelemmel verik át az internetező magyar nőket!

Összesen több mint két és fél millió forintot utalt át egy megtévesztett nõ egy olyan férfi számlájára, akivel egyszer sem találkozott. Sajnos az eset nem egyedi...

Szerző Brenner Balázs

Nemcsak magáról, hanem a vele történt eseményekről, és rendszeres kölcsönkéréseinek indokairól is folyamatosan hazudott egy internetes csaló egy gyanútlan gyöngyösi nőnek, emiatt az ügyészség folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett, nagyobb kárt okozó csalás miatt emelt vádat a férfival szemben.

A 28 éves, visszaeső bűnöző még 2014-ben ismerkedett meg egy társkereső oldalon a nővel, akinek természetesen álnéven mutatkozott be, azt állítva magáról, hogy ő egy 44 éves, elvált férfi, akinek külföldi kapcsolatai vannak. Ez egyből szimpatikus lett a szerelemre, megértésre vágyó nőnek, akit ettől kezdve pedig

könnyűszerrel lehetett az orránál fogva vezetni.

A kapcsolatuk tartósságában reménykedő nő a férfi minden kérését teljesítette, egyszer például telefonfeltöltés miatt utalt pénzt, máskor a férfi autóinak javítási költségét állta. A csaló nem egyszer olyan történetekkel is előállt, melyek szerint azért van azonnal szüksége pénzre, mert a külföldi rendőrség megbüntette, illetve „elkapták” a határon és az ügyvédjét kell kifizetnie.

Több milliós anyagi és megfizethetetlen lelki kár

A nő, miközben sosem találkozott virtuális szerelmével, 67 alkalommal, összesen több mint két és fél millió forintot utalt a számlájára, amit a csaló minden esetben nyomban fel is vett, majd el is költött.

A Gyöngyösi Járási Ügyészség nemcsak a pénzvisszafizetésre tett indítványt, hanem arra is, hogy a bíróság főbüntetésül határozott idejű fegyházat, valamint közügyektől eltiltást szabjon ki a többszörösen büntetett férfival szemben.

Elővigyázatosságra intenek a szakértők!

Az egyedüllétet és a magányt elunva, egyre többen keresik a szerelmet a világhálón. A társtalálásnak ez a módja kényelmes, gyors, ám ahogy a fentiekből is látszik, sokszor veszélyekkel is járhat. Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, az úgynevezett "romantikus csalóknak" egyre több áldozatuk van, a bűnözők pedig újabb és újabb praktikákat vetnek be, hogy a lehető legtöbb pénzt szedjék el áldozatuktól.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a csalók képesek egy, a sajátjukétól teljes mértékben eltérő személyiségként feltűnni, gyakran nemhogy alapvető tulajdonságaik, de még koruk és nemük sem egyezik az általuk elmondottal – hívja fel a figyelmet az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület.

Ha a társkereső elmúlt 40 éves, nemrég vált el, özvegy vagy testi hibával rendelkezik, kívánatos célpont lehet egy csalónak!

Az egyesület szerint kifejezetten szingli párkeresőkre specializálódó csalók pszichológiai trükköket alkalmazva ejtik csapdába áldozataikat: megértik és meghallgatják, versidézetekkel és ajándékokkal kábítják el, felépítve egy őszinte szerelem illúzióját. Aztán egyszer csak váratlan pénzügyi problémára hivatkozva arra kérik a megtévesztett áldozatot, hogy küldjön pénzt: lehet, hogy csak pár ezer forintot egy feltöltőkártyára, de

kérhetnek akár százezreket is egy utazás fedezésére,

hogy végre találkozhassanak. Ezek azonban mind csak hazugságok, amelyeknek egyetlen célja, hogy pénzt húzzanak ki gyanútlan áldozataikból.

Hasznos tippek, tanácsok és intő jelek:

1.  Érdemes akár az internetes keresők, akár közös ismerősök útján utánanézni az újdonsült internetes szerelemnek!

2. Mindenképpen kezdj el gyanakodni, ha pénzt kér partnered!

3. Légy elővigyázatos, ha internetes szerelmed félreérthetetlen célzásokat tesz átmeneti pénzzavaraira!

4. Amennyiben egyetlen fotót már láttál távszerelmedről, ám az további képeket nem hajlandó küldeni, kezdj el gyanakodni!

5. Ha már megtörtént a baj, ne szégyellj feljelentést tenni – ezzel segíthetsz elkapni a bűnözőket és megelőzheted, hogy több áldozatot is szedjen a csaló!

Szerző Brenner Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Építészetileg is különleges a sziklahasadékba épített kápolna

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-