tóth gabi
Élete nagy traumáiról beszélt õszintén a színházigazgató, akit néhány évvel ezelõtt megkísértett a halál.
Hetvennégy éves, több grandiózus színészi alakítás és rendezés köthető a nevéhez, egyvalami mégis elmaradt Jordán Tamás életéből.
Ez pedig a Nemzet Színésze díj, a legmagasabb állami elismerés, amit ma színművész magáénak tudhat. Jordán elmondta, fáj neki, hogy nem kapta meg a címet. Sőt, az igazgató szerint a címet azoknak ítélik, akik rossz anyagi körülmények között élnek. Minderről Jordán Kadarkai Endre Arckép című műsorában mesélt.
„Ez a Nemzet Színésze elismerés és az azzal járó pénz átment egy szociális hálóvá.
Tehát igyekeznek olyanoknak adni – kétségtelenül megérdemlik - , akik elég nagy szarban vannak, hogy akkor legyen pénzük
– fogalmazott a színész, aki vállalja sérelmét.
„Valóban fáj, hogy az a díj, amit a szakma ítél meg, szerintük nekem nem jár. Úgy gondolom, több mindent letettem az asztalra az egyetemes színháztörténetben.”
Jordán Tamás a műsorban egy autóbalesetről is mesélt. A halál még a kilencvenes években kísértette meg a színházigazgatót.
„Bécsbe kellett mennem. Teljesen szabályosan haladtam az országúton, ám az egyik enyhe kanyarban volt egy vízátfolyás, ami jéggé fagyott. Próbáltam manőverezni, de végül kettőt bukfencezett a kocsit.
A hátsó ülésre estem, azt hittem, hogy meghalok, éreztem, hogy vége
– emlékezett vissza Jordán a Borsnak a tragédia pontos részleteire, aki bevallotta, akkor a kocsiban elbúcsúzott az élettől.