Létrehozva: 2018.12.13.

28 milliárd forintba került az év esküvője

Férjhez ment India leggazdagabb emberének lánya, ami a felhajtás miatt a történelem egyik leglátványosabb eseménye volt.

Minden indiai esküvő igazi színpompás parádé, de ha az ország legtehetősebb embere adja férjhez a lányát, az még arrafelé is kiemelkedő eseménynek számít.

Isha Ambani és Anand Piramal menyegzője nemcsak több napon át tartott, de szerény becslések alapján 28 milliárd forintnak megfelelő összegbe került. Persze ez aprópénz volt az örömapának, Mukesh Ambaninak, hiszen a vagyona nagyjából 43,5 milliárd dollár, és a vőlegény apja is sikeres üzletember hazájában.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Isha Ambani (@ambani.isha) által megosztott bejegyzés,

Az ifjú pár a többnapos ünnepségsorozat után szerda este kötötte össze az életét az Udaipurban található 27 emeletes Ambani-toronyban. Az épület és az oda vezető út elképesztő pompában úszott, több száz méternyi égősor és több ezer élő virág díszített mindent.

A tradicionális hindu szertartáson több száz vendég vett részt, köztük bollywoodi sztárokkal, politikusokkal és a nemzetközi hírű színésznővel, Priyanka Choprával, aki nemrég ment hozzá Nick Jonashoz. De Hillary Clinton is a meghívottak közt volt.

A pénteki %RIPOST% napilapban még több fotót láthattok a nem mindennapi lagziról.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult