Létrehozva: 2018.08.04.

Ilyen durva bírsággal sújthatja a fapadosokat a fogyasztóvédelem

Több órás járatkésések, furcsa járattörlések, túlfoglalások, elfogadhatatlan poggyászkezelések, szégyenletes tájékoztatás és problémakezelés miatt áll a bál a fapados légitársaságok körül. A Ryanair és a Wizz Air magyar utasok tömegének árnyékolta be a nyaralását. Most eljárás indult ellenük.

Betelt a pohár! 11 nappal azután, hogy Budapest Főváros Kormányhivatala átfogó vizsgálatot indított a Ryanairrel szemben, mert a cég több alkalommal is Magyarországon hagyta utasai bőröndjét, a Miniszterelnökség tegnap bejelentette: a Wizz Air ellen is eljárás indult. „Elfogadhatatlannak tartjuk a Wizz Air Légitársaság elmúlt napokban, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren folytatott utasok tucatjainak nyaralását tönkre tevő gyakorlatát. Különösen felháborító, ahogyan a légitársaság a saját hibájából előállt helyzetet kezeli, a tájékoztatás minimumát sem biztosítva az általa megkárosított utasoknak” – olvasható a hivatalos közleményben.

Csomagokat és utasokat is a földön hagynak

Mint arról a %Ripost% beszámolt, a Wizz Air több utasával is közölte: túlfoglalás történt, ezért hiába váltottak érvényes jegyet az adott járatra, csak egy későbbi géppel utazhatnak tovább. A Ryanair pedig többek közt két Budapest–Las Palmas járatánál is a magyar fővárosban hagyta az utasai csomagját, ráadásul múlt hétvégén több járatát úgy törölte, hogy arról csak az utolsó pillanatban, vagy egyáltalán nem tájékoztatta az utasait. Volt, akinek nem csak az eredeti járatát, de az átfoglalását is törölte az ír fapados, meghiúsítva a nyaralását. Szintén gond, hogy a két fapadosnál egyre gyakoribbak a több órás késések, miközben az utasok szinte semmilyen tájékoztatást, illetve élelmet nem kapnak.

Órákat késtek péntekre virradóra is

A Budapest Airport hivatalos tájékoztatója szerint csütörtökről péntekre virradóra is számos fapados járat adta fel a leckét az utasoknak. A Wizz Air ciprusi járata csütörtök 23 óra 55 perc helyett pénteken hajnali 3 óra 13 perckor érkezett meg, míg a péntek hajnalban Cataniából érkező utasaik 3 és fél órát késtek. A Wizz Air éjszakai londoni és madridi járatainál pedig több mint két órás késést regisztráltak, míg a Ryanair az alig hetven perces Prága–Budapest utat 119 perces késéssel teljesítette.

 

Hogy milyen bírságot kapott nemrég a Ryanair, milyen szintű büntetést tesz lehetővé a magyar jog és mit tehetnek a károsultak, köztük több híresség is, akikkel kitoltak a fapadosok, kiderül a szombati %Ripost% napilapból! Keresd az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra