Létrehozva: 2017.02.18.

Így hazudoznak álszent politikusok az olimpia ügyéről

Döbbenetes olvasmány, mi mindent hazudoztak már össze magyar politikusok az olimpia ügyében. Mindig azt, amit a pillanatnyi, rövidlátó érdekük diktált. Sunyiság, mellébeszélés, árulás, mi más juthatna errõl eszünkbe. Így járatják le egész Magyarországot...

Szerző RIPOST

A budapesti olimpia legfőbb támogatóját 2008-ban még Demszky Gábornak hívták. Ráadásul ő már 2020-ban olimpiát akart.

Így érvelt a nagy gazdasági válság közepén, egy súlyosan eladósodott ország fővárosának polgármestereként:

"A 2020-as nyári olimpiai játékok megrendezése óriási kiugrási lehetőség lehet ez az országnak.

Egy évszázadban egyszer van esélyünk arra, hogy az olimpia segítségével magunkra irányítsuk a világ figyelmét, és végrehajtsuk azokat a beruházásokat, amelyek révén Budapest Európa élvonalában maradhat, és amelyeknek a 90 százaléka - és itt nagyon lényeges dolgot mondanék - az olimpia nélkül is szükséges, sőt elengedhetetlen ahhoz, hogy Budapest élhetőbb, komfortosabb lakóhely legyen.

Budapest ezen nem veszíthet!"

Ment is minden, mint a karikacsapás. A Demszky vezette MSZP-SZDSZ csapat 2008 decemberében az ellenzék támogatásával ellenszavazat nélkül fogadta el az olimpia megpályázását.

Már a Medgyessy kormánynak is szívügye volt

De ha jó az emlékezetünk, akkor felidézhetjük, hogy az olimpia ügye már évekkel korábban szívügye volt a szocialisták és a liberálisok szent szövetségének.

Amikor 2004 augusztusában  Gyurcsány Ferenc  sportminiszterként benyújtotta lemondását,

a kormányfő, Medgyessy Péter arra hivatkozva nem fogadta el, hogy a tárca vezetőjének most az olimpiai részvétel előkészítése az elsődleges(!) dolga. Vagyis már 13 éve olimpiát terveztek a szocialisták és az SZDSZ.

 

Álmodjunk együtt? De kivel?

A szocialisták éveken át kitartóan érveltek is az olimpia mellett. Az MSZP országos központja utoljára 2015 februárjában adott ki erről egy hivatalos nyilatkozatot. Akkor még így beszéltek:

„Az olimpiai játékok az emberiség közös öröksége,  modern kori történelmünk meghatározó találkozóhelye. Mélyen egyetértünk a Magyar Olimpia Bizottság határozatában foglalt célkitűzésekkel. Az olimpia Magyarországra hozatala  nemzeti ügy."

Horváth Csaba a szocialisták jól ismert politikusa még 2015 júniusában is így beszélt átütő álszentséggel:

„Ez az álom már 2008 óta dédelgetett álom Budapest kebelén. Ma már közelebb állunk a megvalósuláshoz, ez mindenképpen egy jó jel. Álmodjunk közösen, az ellenzékkel együtt, ahogy eddig!”

Aztán több más szocialista és PM-s politikussal együtt, nyilvánvalóan álszent lelkesedéssel megszavazták az olimpiai rendezés szándéknyilatkozatát.

Szeressük egymást gyerekek?

Botka László szegedi polgármesterként és emeszpés politikusként is csatlakozott a felelőtlen és hazug kórushoz:

„A jelenlegi elképzelésnek külön erőssége, hogy Budapest mellett több vidéki város – köztük Szeged is – bekapcsolódhatna a versenyek rendezésébe, ezáltal az egész ország bekerülhet a gazdasági-infrastrukturális fejlődés mellett az olimpiai játékok hihetetlenül izgalmas légkörébe”

„Az ötkarikás játékok olyan más sporteseménnyel össze nem hasonlítható atmoszférát, izgalmat és presztízst hoznak hazánkba, melyet csak az élhet át valójában, aki már személyesen is részt vett ilyen eseményen.”

 

Felelőtlenség, sunyiság, zavaros beszéd, sőt árulás. Mi más juthatna az eszünkbe a korábbi, nem egyszer alig néhány hónapos nyilatkozatokat olvasva...

Végső csattanóként még ideidézhetjük az olimpia ügyében ugyancsak megszólaló Kunhalmi Ágnes szavait, sőt egész nyilatkozatát:

„Én az MSZP budapesti elnökeként  azért támogatom ezt az ügyet, hogy ne utáljuk annyira egymást, hanem inkább egy kicsit szeressük..."

 

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-