Orbán Viktor: Brüsszel mindig is kormányváltást akart Magyarországon

POLITIK
Létrehozva: 2017.10.30.

Charlie vallomása: a fiam mentett meg a feleségem halála után

A hétvégén, október 28-án ünnepelte 70. születésnapját a legendás énekes.

A Liszt Ferenc-díjas énekes pályafutása ötven évvel ezelőtt indult, együtteseivel és szólóban is óriási eredményeket ért el, számtalan díjat zsebelt be és mind a mai napig tízezreket vonzanak a koncertjei. Ám legnagyobb sikerének mégis azt tartja Charlie, hogy 42 éven keresztül boldogságban élt a feleségével.

Balett helyett a zenét választotta

Sokan nem tudják – hogy eredeti nevén Horváth Károly – ba­lett-táncos szeretett volna lenni. Az Állami Balett Intézetben a Kossuth-díjas Markó Iván volt az évfolyamtársa. S bár Charlie-nak egy betegség miatt fel kellett adnia balett-táncos álmát, a világhírű koreográfussal a mai napig jó barátságban vannak.

„Amikor kiderült, hogy nem táncolhatok tovább, sokáig bánkódtam” – mesélte Charlie. – De aztán folytattam a már elkezdett zenei tanulmányaimat, trombitáltam. Majd a székesfehérvári gimnáziumban megalapítottam az első rockegyüttesemet, a Deccát, de a nevet egy ugyanezzel a névvel befutott lemezcég miatt meg kellett változtatnunk, így lett Olympia. Az akkor megszokotthoz képest jóval keményebb zenét játszottunk, elég hamar ismertek lettünk, még filmekben is szerepeltünk, amit nagyon élveztünk.”

Három év után a sikerek ellenére feloszlott az Olympia. Akkor egy hirtelen ötlettől vezérelve az énekes Afrikába költözött, és két és fél évig ott zenélt. Abból a zenei kultúrából rengeteget hozott magával, például ő használt először kongát, és ott szeretett bele a soul zenébe, amivel itthon hatalmas sikert aratott.

 

A siker útján

„Amikor hazajöttem Afrikából, beszálltam az akkor szétesőben lévő Generál együttesbe Tátrai Tiborékhoz” – folytatta Charlie. „Nem ismertem a korábbi Generál-dalokat, nem is voltam hajlandó énekelni azokat. Megreformáltuk a Generált, nagyon szerettük a Zenegép című lemezt. Ám akkoriban az ország is változóban volt, valami nem klappolt. Hiába voltunk sikeresek, pár év után feloszlottunk. Ismét útnak indultam, Skandinávián át Amerikáig, tíz év alatt többször körbejártam a világot, hogy zeneileg gazdagodjak.”

Charlie 1990-ben újra hazatért, és a nagy sikerű Tátrai Band énekeseként dolgozott. Tibusszal tíz lemezt készítettek, miközben szólókarrierje is beindult. Ki ne énekelné fejből a Jég dupla whiskyvel vagy a Nézz az ég felé című dalait, amit már saját zenekarával készített.

„Lerch Pistivel és László Attilával is már húsz éve dolgozunk együtt, innen látszik, milyen öreg vagyok” – nevetett az énekes, aki, miközben az életéről mesélt, megjegyezte: egyáltalán nem tulajdonít nagy jelentőséget a kerek évfordulónak. „Nem érdekel a korom! Sokkal inkább fantasztikus érzés visszagondolni, mennyi telt házas koncertünk volt az évtizedek alatt, és ami még ennél is fantasztikusabb, hogy még mindig vannak, akik kíváncsiak ránk, és együtt éneklik velem a dalainkat.”

 

Felesége volt a mindene

Horváth Charlie élete 2014 decemberében megváltozott: elveszítette a feleségét. Széles Katalinnal 42 éven át voltak hű társai egymásnak, de az asszony életét nem tudták megmenteni az orvosok, a daganatos betegsége legyőzte. Talán emiatt sem tud annyira örülni a kerek évfordulónak.

„Legszívesebben semmit sem ünnepelnék. El sem tudom mondani, mit éreztem, amikor elvesztettem Katikát… Volt három keserves évem, amikor csak ültem otthon. Sehová nem jártam a fellépéseimen kívül… Nekem ő volt a minden, a barátom, a szerelmem, a szeretőm és a biztos háttér” – mondta Charlie. „Számomra ő volt a NÕ. Egy hihetetlen erős ember, aki mindenben támogatott, és aki elviselte a zenész életmódot. Amikor meghalt, egy részem vele ment. Mai napig beszélgetek vele, minden héten kimegyek hozzá a temetőbe. Másfél évig volt nagyon nehéz, de Ákos fiam végig mellettem volt, ő segített feldolgozni a gyászt. Amióta pedig ideköltöztek hozzám, minden jobb lett. Nem vagyok magányos, és az unokám, Erik mindig meg tud nevettetni.”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek