Létrehozva: 2018.09.30.

Kiadták a riasztást a szakértők: pusztító influenzajárvány közelít

Angliában 15 ezer ember halt bele a járványba tavaly. Idén újabb hullám várható.

Angliában megszólaltak a vészharangok: kérik az embereket, lehetőség szerint oltassák be magukat influenza ellen, mert félnek, megismétlődik a tavalyi tragédia.

Tavaly a szigetországban 15 ezer ember vesztette életét a fertőzés miatt. A kormány csak júliusban ismerte el, gyenge oltóanyag állt a rendelkezésükre, így alig 15 százaléka volt védett az embereknek.

Most azonban egy új, erősebb influenza elleni védőoltást kísérleteztek ki. A szakértők félnek, hogy minden eddiginél agresszívabb járvány közelít. A főbb influenzatörzsek ellen mindenképp védelmet jelenthet az oltás, azonban a vírus képes a mutációra. Így gyakran előfordul, hogy a fél évig tesztelt és előállított vakcinák már nem is védenek száz százalékig.

A kutatók szerint a legveszélyesebb most az influenza B, amely a legtöbb kórházi eset okozója volt. Ez ellen is létezik oltóanyag, ám csak az emberek kis százaléka kapja meg. Ugyanakkor az is tény, hogy ezt kevesebb ember kapja el - írta a Daily Mail.

Az influenzás megbetegedések és a megfázás vagy nátha között az egyik legjellemzőbb különbség, hogy míg az influenza panaszai hirtelen jelentkeznek, addig a náthás beteg állapota lassan rosszabbodik. Az influenza esetében igen magas láz alakul ki, erős fejfájással és végtagfájdalommal, ugyanakkor rendszerint tüsszögés nélkül. A megfázás esetén alacsonyabb láz vagy hőemelkedés alakul ki rendszerint, nem jellemző tünet az izomfájdalom vagy a fejfájás, ugyanakkor vezető panasz lehet a tüsszögés.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtönőrök miatt csukták le a Playboy-modellt

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le