Létrehozva: 2019.04.02.

Erre senki nem számított: Komoly döntést hozott Gregor Bernadett

Gregor Bernadett számára a legnagyobb boldogság, ha adhat.

Gregor Bernadettről utoljára tavaly télen cikkeztek a lapok, amikor negyedik házassága is tönkrement és elvált Szarvas Attilától.

Azóta Berni eltűnt, csak a munkájának, fiainak és az állatainak élt. Márciusban aztán hatalmas öröm érte, átvehette a Jászai Mari-díjat. A színésznő a fellegekben jár a boldogságtól. A %RIPOST%-nak elárulta, az utóbbi időben hatalmas változáson ment keresztül, átértékelte az életét. A minap egy hajléktalan szállón találkoztunk Bernivel, aki szépségtanácsokkal látta el a rászoruló hölgyeket. Talán a közeg tette, de a színésznőből is feltörtek az érzések…

%RIPOST%: Nehéz látni, hogy vannak emberek, akik nagyon nehéz körülmények között élnek, de adni jó. Önt mi hozta ide erre az eseményre?

Gregor Bernadett: "Azt hiszem, a hivatásomnál fogva van bennem érzékenység mások sorsa iránt. Nagyon jó kezdeményezésnek tartom, hogy a nehéz életű hölgyeknek olyan szépségnapot tartanak, ahol van kozmetikai kezelés, fodrászat, pedikűr és közben a lelkükkel is foglalkoznak. A nőiség megélése egy olyan pluszt: önbecsülést és örömet tud adni, ami nélkülözhetetlen. Gondoljunk csak bele, hogy tudunk örülni egy körömlakknak? Nagyon fontos, hogy figyelmet kapjon az ember!”

%RIPOST%: Láthatóan önnek is fontos a törődés és a gondoskodás. Két fia mellett hét macskáról és négy kutyáról is gondoskodik. A sok állat egyfajta önvédelmi reakció?

G.B.: "Úgy tűnhet, hogy túlzásba viszem, de nekem ez így jó! Bízom az állatokban, megnyugtat a közelségük. Ez 46 év tapasztalata, ennek ellenére szeretek időt tölteni a színházba, a kollégáimmal is, nem vagyok teljesen antiszociális. De valóban kicsit sajátosan értelmezem az életet és elvagyok a saját világomban. Nehezen lehet kizökkenteni.”

%RIPOST%: Nemrég véget ért a házassága. Hogy érzi most magát? Van valami, ami igazán boldoggá teszi?

G.B.: "Jól vagyok, a lelkem tök rendben van. De elhatároztam, hogy a magánéletemről soha többé nem nyilatkozom! Sehol, senkinek! Ez az én magánszférám, amihez mostantól senki nem férhet hozzá. Mi az, ami boldoggá tesz? A Jászai Mari-díjam. Még nem hevertem ki azt a boldogságot, amit ez okozott nekem. Azt hiszem, elleszek egy darabig ezzel az érzéssel. Huszonnégy éve dolgozom kőkeményen a pályán és amikor ezt mások észreveszik, az nagyon jó dolog. Sokan azt mondják, nem számítanak a díjak – én is biztosan ezt mondtam még tavaly –, de egy színésznek a Jászai-díj igenis nagyon nagy elismerés"

%RIPOST%: Látszik, hogy nagyon büszke, mégis mintha kicsit szerénykedve fogalmazna. Mi az oka ennek?

G.B.: "Én az a színésznő vagyok, aki egy darab után illedelmesen meghajol egyszer és aztán elhagyja a színpadot. Minden, ami ezután jön, attól zavarba jövök. Nem szeretem magamat visszanézni sem, olyankor legszívesebben vajazó késsel vagdosnám az ereimet. Az előadás nekem addig tart, ameddig én adok. Ha az élet egy adok-kapok játék, akkor én vagyok az, aki adok. Nekem az okoz örömet, ha adhatok, de az elfogadással mindig problémáim voltak vagy vannak és lehet, hogy lesznek is.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

vg.hu

M30-as autópálya: hiába zárták le két hónapja, azóta sem történt semmi a szétrepedt szikszói szakaszon

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Házasság első látásra: ezek voltak a legviccesebb mondatok

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya