Létrehozva: 2017.09.09.

Nincs kiút, házukba zárkóztak a hurrikán elől Gombos Edináék

Teljes a káosz, mindenki menekül az égi pokol elõl Floridában. Az egykori tévés és családja a maradás mellett döntöttek.

Újabb híreket adott magáról és családjáról az Amerikában élő Gombos Edina. Az előrejelzések szerint ma ér a pusztító, Irma névre keresztelt hurrikán Floridába, ahonnan már több tízezer embert evakuáltak, mégis vannak, akik a maradás mellett döntöttek.

Így tett az egykori tévés is, aki Facebook-oldalán számolt be az aktuális helyzetről. Azt írja, felkészültek a viharszörny ellen: a házba bezárkózva próbálják átvészelni, amíg tombol a hurrikán.

"Érezhetően erősödik a szél és gyülekeznek a felhők. (...) A többiek bezárkóznak a saját otthonukba, mi is így teszünk majd, maradunk a házunkban.

Homokzsákokkal is készültünk, és persze vízzel, tartós élelmiszerekkel.

"Repülőre ülhettünk volna napokkal ezelőtt vagy kocsival is elhagyhattuk volna Floridát, ahogyan sokan tették, de

óriási a dugó a sztrádákon és őrület van a reptereken is, így jobbnak láttuk maradni.

Ha nagy gond lesz, még mindig be tudunk menni Miri iskolájába, ami szintén hurrikánbiztos épület. Amennyire lehet, felkészültünk Irma érkezésére" - írta Edina, aki megígérte, hamarosan újra jelentkezik.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott