Orbán Viktor: Brüsszel mindig is kormányváltást akart Magyarországon

POLITIK
Létrehozva: 2017.10.07.

Õ így nyomorog: Egy lakás árát hordja csuklóján Gáspár Evelin

Miközben Gyõzike és Bea filléres gondokkal küzdenek a NAV foglalássorozat óta, Evelin láthatóan nem kényszerül behúzni a nadrágszíjat. Nagyon nem!

Győzike éjjel-nappal fellépni jár, hogy megéljenek, Bea asszony pedig csak ritkán jut bevételhez annak kapcsán, hogy megnyert egy főzőműsort. A család a NAV botrány óta az idősebb Gáspár Győző támogatására szorul.

Mindez azonban, mintha nem érintené Gáspár Evelint, aki utolsó éves egy fizetős egyetemen. A közösségi oldalak tanúsága szerint továbbra is egy felső kategóriás autót hajt és néhány napja egy sok milliót érő "szerelmi" karkötő is feltűnt a csuklóján.

A Cartier ház által 48 évvel ezelőtt piacra dobott ékszer gyakorlatilag levehetetlen, hiszen csavarok tartják az imádott nő csuklóján. Ezért mondják, hogy ilyet csak olyasvalakinek vásárol a partnere, akire élete szerelmeként tekint. A történet érdekessége, hogy a karkötő akár 16 millió forintot is érhet, modelltől függően. Hogy Evelin is ilyet visel, abból két dolog is következik. Egyrészt, hogy udvarlója akadt, másrészt, hogy a lovagnak van mit a tejbe aprítania.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek