tóth gabi
Van, akinek tetszik a saját mása, de akad, aki legszívesebben tudomást se venne róla.
Szerdai leleplezése óta röhög a fél világ Cristiano Ronaldo karikatúrának beillő madeirai szobrán. Nem csoda, hogy a szülővárosa, Funchal repülőterének "keresztelőjéről" büszkén beszámolt a névadó portugál futballcsillag, de a közösségi oldalain a torz szoborról nem mutatott fotót 270 millió rajongójának.
Nem csoda: közröhej tárgyává lett, internetes mémek százainak adott ihletet a hajdani reptéri takarító, Emanuel Santos alkotása.
Pedig akadnak sokkal rosszabbak, még a labdarúgás legnagyobbjairól is. Például a 90 éve született Puskás Ferencet sem lehet felismerni minden bronzmásán. A Honvéd és a Real Madrid legendájáról februárban, Melbourne-ben avatott szobor esetében legfeljebb a szándék dicséretes - és az, hogy segítség gyanánt feltüntették a magyar csodafocista nevét.
Öcsi bácsi 2013-ban, Szentesen felállított emlékműve is kapott kritikát bőven. Kit Horn Gyulára, kit az MTV, majd a TV2 egykori kabaréműsorának, az Uborkának a bábfiguráira, azok eltúlzott arcvonásaira emlékeztet. De nem véletlenül, hiszen karikatúra-szobrász készítette:
A tragikusan fiatalon elhunyt Zavadszky Gábor 2006-os, rákosmenti szobra felismerhetően az alanyát ábrázolja, de...
Persze találhatóak sokkal gagyibbak is világszerte. Nem is akármilyen sztárokról!
Az alábbi képgalériában sorra megmutatjuk a legborzasztóbb műalkotásokat, majd az alanyaikat. Kipróbálhatod, hányat ismersz fel közülük: