Létrehozva: 2019.02.14.

Vesd be ezt a csendes trükköt, és a gyönyörök csúcsára repíted a nőt

Gondoltad volna, hogy ez az egészen aprócska dolog iszonyatosan beindítja a nõket? Próbáld ki, és forróbban telik az éjszaka, mint valaha. Épp csak ennyi kell a sejtelmekbõl, és azonnal felizzik a vágy!

A megfelelően időzített szavak akár jéghegyeket is elmozdíthatnak a helyükről, érdemes tehát ráérezni arra, hogyan, mikor és hol suttogd el őket.

Ha eddig még nem tudatosult benned, akkor most felkészítünk arra, hogy milyen elsöprő ereje lehet akár egyetlen szónak is, mely jó időben és helyen elsúgva valóban csodákra képes az ágyban! Lássuk csak, melyek ezek pontosan!

1. Kéjre hangolva

Az olyan szavak, amelyektől még izgalmasabbnak és kívánatosabbnak érezheti magát a nő, szinte egyből betalálnak. Arról nem is beszélve, hogy növeli a kettőtök közötti intimitást. Ilyenkor elmosódnak a határok, és az aktus addig még nem ismert izgalmakkal kecsegtet. Nem feltétlen kell a legmocskosabb szavakat használni, a lényeg az időzítésen és a tónuson van.

2. Személyeskedni itt és most lehet!

A női öröm nárcisztikus is tud lenni az ágyban, ugyanis ha a nő többször hallja a nevét, attól még különlegesebbnek érzi magát. Azt üzeni számára, hogy egyedi és ellenállhatatlan, te pedig biztos lehetsz abban, hogy ezek után a mennyekbe fog repíteni. Arról azért mindenképp győződj meg, hogy a megfelelő nevet mondod, különben végképp boldogtalanná teheted.

3. A kéjek barlangja

Amikor a nő be van indulva, azt nem tudja elrejteni az öle. Neked azonban nem kell ezt megvárnod, már előtte is felizzíthatod a vágyakat. Ha elmondod neki, azt hogy érzed: kezd benedvesedni, a teste egyből reagálni fog rá.

Bármilyen kedves nevet is találtál a nő ölének, érdemes a forró jelzőt is elé raknod. Tudasd vele, mennyire jól esik neked tüzelő ölének melege és azt is, amit vele fogsz csinálni.

Lapozz a folytatáshoz!


4. Teljes gőzerővel

Ne felejtsd el kifejteni számára azt, hogy mennyire be tud indítani téged. Ha alkalmazod a "Õrült módon felizgattál" az "Érzed milyen kemény vagyok", és a "Teljesen beindultam rád"  mondatokat, akkor nem kell majd sokat várnod a szexi folytatásra sem, az egyszer biztos.

5. Még, még, még...

Ez az, édes, ezt csináld még, nagyon jó vagy.... Erősítsd meg a másikat abban, hogy jó az, amit éppen veled művel. A nők biztosak szeretnének lenni abban is, hogy eléggé szűkek odalent számodra és  nagyon jó velük a szex. Próbáld meg körülírni, mennyire jól érzed magad, amikor benne vagy! Ez magabiztosságot ad neki és abban is segít, hogy mindketten átadhassátok magatokat a gyönyörnek.

6. Gyönyörre járatva

Természetesen a gyönyör előtti utolsó pillanatokat sem kell a véletlenre bízni. Ha szeretnéd, hogy partnered hamarabb érjen a csúcsra, biztasd bátran. A "Gyere, kicsim, élvezz..." vagy bármilyen élvezésre buzdító becézés egyszerre közvetíti a vágyat, az élvezetet és az orgazmust. Az az üzenete, hogy semmi másra nem vágysz, minthogy elvesszetek egymásban és az ő gyönyörénél számodra nincs más fontosabb.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

mandiner.hu

Magyarországot dicséri a belga liberális kormányfő

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!