Létrehozva: 2017.12.07.

Ezt mondta feleségéről a 18 év után leleplezett budakalászi gyilkos

18 év után derült ki, hogy nem baleset, hanem gyilkosság történt egy budakalászi otthonban: a férj dobta kútba és hagyta sorsára alkoholista feleségét. N. T. Imrét tegnap letartóztatták.

1999 februárjában saját háza kútjában találtak rá a tűzoltók N. T. Imre feleségére holtan. A rendőrség kizárta az idegenkezűséget. Most,

tizennyolc évvel később azonban letartóztatták a férjet gyilkosság vádjával.

Azt, hogy ki és hogyan fedezte fel, hogy mégis gyilkosság történt, nem árulják el. A férfit a Készenléti Rendőrség kiemelt életvédelmi ügyekkel foglalkozó osztálya vette őrizetbe előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság gyanújával, tegnap pedig a Pest Megyei Bíróság elrendelte előzetes letartóztatását jövő áprilisig.

N. T. Imre a törvényszéki folyosón úgy látta jónak, hogy elmondja, ami a lelkét nyomja.

- Szerettem, amíg anyaként viselkedett – kezdte a férfi. Szavaiból

kiderült: még a nyolcvanas években meghalt egy kicsi gyermekük, kizuhant az ablakon. - Azt mondta, ezért iszik, bánatában. De azt senki sem vizsgálta, hogy az baleset volt, vagy ő lökte ki… Azt hiszik most, hogy védem magam? Nem, de örülök, hogy megmenekültem tőle! 15 évig próbáltam embert nevelni belőle. Azt a történetet az elejétől a végéig kéne hallani, és tudni, hogy ki volt az, aki hagyta, hogy idáig fajuljanak a dolgok.

Nem hallotta meg az igét soha, lehet, hogy a sátán költözött bele!

A saját gyerekeit se szerette, magát se szerette, hiszen mérgezte magát, ezek szerint nem szeretett senkit. Akkor meg minek éljen?

Az asszonytól, aki alkoholproblémákkal küzdött, még két gyermeke született, de azután meg akart tőle szabadulni. Miután a minősített emberölés nem évül el, a férfi ennyi idő után is büntethető, és ha bűnösnek találják, hosszú évekre fegyházba kerül.

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez a Met-gálán - fotók, videó

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

hirtv.hu

Láncreakció – Célkeresztben az atomerőművek + videó

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-