Létrehozva: 2018.10.02.

Erre senki sem számított: anya lett a magyar énekesnő

Fresh Andi már nem szingli többé, párra talált, párjával együtt pedig gyerekei is lettek...

Fresh Andi évekig szingli volt, ám ez az állapot nem tette boldoggá. Az énekesnő azonban nem akart akárkit maga mellé, ő pontosan tudta, hogy társat keres. Végül Andira az egyik legjobb barátja, Jani személyében rátalált a szerelem.

Jani nyáron egy orgonakoncerten megdicsérte Andit, és ez a bók hirtelen megváltoztatta az életüket, barátságból szerelem lett. A férfinek két gyereke is van, akiket Andi régóta jól ismer.

- A lányát többször hoztam el az óvodából, és volt olyan is, hogy nálam aludt. Ez egy elég speciális helyzet, nem egy idegen érkezett a gyerekek életébe, hanem én mint barát lettem az édesapjuk társa. Örülnek neki, hogy pótmami lettem, és ahogy eddig is, úgy szeretem őket, mintha a sajátjaim lennének - mondta Fresh Andi a Borsnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom