Létrehozva: 2016.06.27.

Erre kényszerült Demjén Ferenc a súlyos balesete után

A 8 kilós gipsz miatt megirigyelte a trónt Axl Rose-tól, de sérülten is a színpadon áll Demjén Rózsi!

Szerző Sárosy Mariann

Széket kért a színpadra Demjén Ferenc a hétvégi koncertjén, amit annak ellenére végigénekelt, hogy a múlt héten éppen egy fellépés közben eltörte a felkarját - írja a Blikk

Ne féljenek, nem a félkarú rabló vagyok

- így kezdte a hétvégi, kiskörei koncertjét Rózsi, aki az Itt élned, halnod kell című előadás után a Hősök terén esett el, de csak másnap, a barátai unszolására ment orvoshoz. Mint kiderült, a baj súlyosabb volt, mint gondolta, mert válltól csukóig begipszelték a karját. 

Bár a zenész alig bírta kivárni, hogy újra a színpadra léphessen, a hőség és a gipsz ólomsúlya miatt a harmadik szám után kért egy széket és ülve folytatta a koncertet, a humora azonban ezután sem hagyta cserben. 

A Fekszem az ágyon című örökbecsűt is egy szóviccel vezette fel: szerencsére már nem ő az, aki fekszik. 

Az énekest az viselte meg a legjobban, hogy a baleset miatt két fellépését is le kellett mondania, mivel a színpad és a közönség a legszentebb dolgok közé tartoznak az életében. 

origo.hu

Újra kapható lesz a Nokia 3210

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Rémisztő, így vert át mindenkit a mesterséges intelligencia

FÜLES

Eltelt 11 év, különleges nap jött el Ördög Nóra életében

FÜLES

Nagyon megszívta Csuti: közösségi oldalán tálalt ki az üzletember

FÜLES

Több mint 1 millió eurót sikkasztott egy francia bűnbanda – Új sorozat érkezik a Direct One-ra