Létrehozva: 2017.07.04.

Friss hír Erdei Zsolt kórházban kezelt, koraszülött kisfiáról

Vilike több mint másfél hónapja született meg, alig másfél kilóval. Madár kisbabájának azóta az egész ország drukkol!

Ha minden jól megy, egy héten belül hazaviheti Erdei Zsolt újszülött kisfiát, Vilikét. A kicsi több mint másfél hónapja született meg, azonban csak mostanra érte el azt a súlyt, amely után kiengedik a kórházból. Zsolt és kedvese eddig egyetlen napra vihették haza a másfél kilóval született csöppséget, és sokáig kérdéses volt, hogy Vilikének meddig kell bent maradnia.

"Most már minden csak azon múlik, hogy milyenek a leletei. Ha jól alakulnak az utolsó vizsgálatok, akkor a hét végén vagy a jövő héten hazavihetjük, hiszen a súlya már túllépte a kritikusnak számító két és fél kilót. Az orvosok azonban minden komplikációt ki akarnak zárni, hiszen egy koraszülöttnél számos rizikófaktor áll fenn"

- kezdte Madár, majd több megnyugtató hírt is megosztott a Lokál olvasóival.

"Azt elárulhatom, hogy mozgásszervileg minden rendben van vele, még a belső szerveit vizsgálják. Konkrét probléma szerencsére nincs, fél napra őt is érintette az újszülötteknél gyakori sárgaság, de az úgynevezett kék fényes kezelésnek köszönhetően ezt gyorsan leküzdötte, és nem volt szükségünk olyan drasztikus beavatkozásra, mint például a vércsere."

Erdeit és párját természetesen megviseli, hogy kisfiúk nincs otthon, ám Madár szerint kedvese, Réka valóságos hősként, emberfeletti erővel kezeli a helyzetet, és nagyon türelmes, odaadó anyuka.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

mandiner.hu

Lázár János Magyar Péter hangfelvételéről: „Az ígéret egy atombomba volt, egy vízipisztoly lett belőle”

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

mandiner.hu

„Miért akarnánk, hogy egy ilyen játékos a padon üljön?” - a Liverpool szurkolói elmondták, mit gondolnak Szoboszlai Dominikról (VIDEÓ)

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Rák megkönnyebbül, a Vízöntő elszánt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna

FÜLES

Így kísérték végső útjára Tordy Gézát – galéria

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett