Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.05.22.

Erdei Zsolt megrázó vallomása koraszülött gyermekéről

A Nagy Duett sztárja életében ismét bekövetkezett az, amitõl igazán rettegett.

Egy ország szurkol Erdei Zsoltnak és családjának, miután a múlt héten, a vártnál két hónappal korábban született meg a harmadik gyermeke, Vilmos. A Nagy Duett sztárja és kedvese, Réka, júliusra várták a kicsit, azonban ismét bekövetkezett az, amitől az egykori ökölvívó rettegett.

Lányuk, a hároméves Gréti ugyanis szintén koraszülöttként jött világra, most pedig Vilmosért aggódik a család. A pici még csütörtökön született, mindössze 1480 grammal. 

"Nem vagyok túl jól, de azt hiszem, a körülményekhez képest megvagyunk" – mondta hétvégén Erdei Zsolt a Lokálnak

Zsolt, amint meghallotta a hírt, rögtön berohant a kórházba. Szerencsére időben érkezett, így kedvese mellett tudott maradni. A kisbabát illetően viszont szűkszavúan nyilatkozott.

"A picivel kapcsolatban nem nagyon akarok részletekbe belemenni, mert babonás vagyok, és nagyon szurkolok neki, hogy minden rendben legyen. Egész jól volt, amikor megszületett, azóta sajnos kicsit visszaesett az állapota.

A koraszülött csecsemőosztályon van, folyamatos felügyelet mellett, lélegeztetőgépen. 

A páromat, Rékát is nagyon megviseli, ami történt, nincs jól. Hála istennek azért a helyzet sokkal jobb, mint Grétinél volt. A picit pedig természetesen mindennap meglátogatjuk. Muszáj erősnek maradnom, és annak ellenére, hogy aggódom és hullafáradt vagyok, próbálok a munkámra és a feladatokra is koncentrálni. 

Alig várom, hogy minden rendben legyen, és a kisfiam kijöhessen a kórházból

 - nyilatkozta a lapnak Erdei.

A családnak mindenesetre bizakodásra adhat okot, hogy a hároméves Gréti évekkel ezelőtt mindössze 920 grammal jött világra, ma viszont már erős, makkegészséges kislány. 

A sportoló és kedvese nagyon örült annak is, hogy újra kisbabájuk lesz, bár nem tervezték, hogy bővüljön a család. A pár azért nevezte Vilmosnak a kicsit, mert szerintük ez a név kedvességet sugall és mosolyra derít. 

Erdeinek Vilmos már a harmadik gyermeke, hiszen előző feleségétől, Arabellától, korábban született egy fia, a most tízéves Viktor.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom