Létrehozva: 2019.05.21.

Elkezdődött Berki Krisztián pere: vagyonelkobzást kért az ügyész

Egy év felfüggesztett börtönt és vagyonelkobzást kaphat Berki Krisztián.

Hétfőn kezdődött Berki Krisztián pere. Az ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetésével vádolja a sztárt és további 63 vádlottat.

A vádirat szerint Berki – mint a 45. rendű vádlott – a BK Movie Star nevű filmes és produkciós cégén keresztül fiktív számlákat fogadott be, így vádlott-társaival mintegy hatmilliárd forintos adócsalás részese volt, amelyből Berki része ötmillió forint. A vádlottak padján az üzletember mellett foglalt helyet a korábban az egyik reality-műsorban is szereplő S. I., Berki volt üzlettársa, akire három év letöltendőt kért az ügyész.

Az előkészítő ülésen az ügyész indítványozta Berki büntetését is: ötmillió forint vagyonelkobzás mellett egy év börtönt kért rá, amelynek végrehajtását két évre felfüggesztik. Berki Krisztián a tárgyalást követően szűkszavúan nyilatkozott a Blikknek. 

"Ez nem az az ügy, ami miatt nekem kellene szégyellnem magam" – mondta az egykori Fradi-vezér, akinek az ügyvédje elárulta a lapnak, mire lehet számítani a keddi tárgyalási napon, amikor is arról nyilatkozik majd Berki, elfogadja-e az ügyész ajánlatát.

"Ügyfelem esetében mindössze ötmillió forintról van szó, úgy gondolom, ő az egyik legkisebb mértékben érintett vádlott az ügyben – kezdte dr. Szilágyi Roland. – Amennyiben ügyfelem úgy dönt, a vádirattal megegyezően elismeri a bűnösségét, akkor a legrosszabb esetben kaphat egy évet, két évre felfüggesztve. A belső arányosság elvét, valamint a hazai joggyakorlatot figyelembe véve a felfüggesztés mértékét és a büntetés hatályosságát is igen súlyosnak tartom". 

Annyi bizonyos, hogy Berkinek kedden a bíróságon nyilatkoznia kell arról, elismeri-e a bűnösségét, így megkímélheti magát a várhatóan évekig húzódó tárgyalástól. Amennyiben nem tartja magát bűnösnek, abban az esetben hosszú ideig járhat a bíróságra, s bizonyíthatja igazát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rangos tévés díjat kapott Lékai-Kiss Ramóna, Till Attila és a Séfek séfe

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Ez a 4 csillagjegy a legszerencsésebb idén tavasszal

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin