Létrehozva: 2018.02.07.

Elképesztő, mit művelnek a magyar vevőkkel az Auchanban!

A Riposthoz fordult segítségért egy olvasónk, miután kiderült: jogellenesen figyelte meg munkavállalóit és vásárlóit is az Auchan. A francia áruházlánc 15 millió forintos bírságot kapott az adatvédelmi hatóságtól.

Több mint hatezer dolgozóját, köztük egy szegedi hatgyermekes apukát is jogellenesen megfigyelt munkavégzés közben munkáltatója, az Auchan Magyarország Kft. A férfi az áruházlánc szegedi üzletében dolgozott diszpécserként, azaz az úgynevezett monitorszobában nézte a felvételeket munkaideje alatt.

Egy kamerafelvétel miatt rúgták ki a hatgyerekes apát

„Végül azért rúgtak ki, mert a mellettem ülővel beszéltem két mondatot, egyébként a szabadságunkat egyeztettük. Ezt a munkáltatóm a monitorszoba megfigyelésére elhelyezett kamerafelvételekkel igazolta” – meséli Kovács-Hegedűs Tamás a %RIPOST%-nak. A férfi a családja miatt beleegyezett a közös felmondásba, de úgy döntött, nem hagyja annyiban a dolgot. „Kértem írásban a volt munkáltatómtól, hogy adja ki ezt a felvételt, de erre nem is reagáltak” – mondja Tamás.

Felvesznek minket a vevőszolgálaton és hitelügyintézés közben

A férfi végül az adatvédelmi hatóságnál jelentette be, hogy szerinte az Auchan

törvénytelenül használja a vásárlókkal és az ott dolgozókkal szemben a kamerarendszerét.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóság (NAIH) speciálisan a szegedi áruházat, általánosságban azonban valamennyi áruházat megvizsgálta, ugyanis a lánc összes elemére ugyanazok az adatkezelési szabályok vonatkoznak. Megdöbbentő, de a szegedi Auchanban összesen 85 (!) kamera pásztázza a teret, vélhetően a legtöbb üzletükben ugyanígy rengeteg kamera lehet. Tegnap az óbudai Auchan-üzletben jártunk, és ott is be volt kamerázva a vevőszolgálat és a hitelügyintéző rész is.

Kamera a motozószobában

A legaggályosabb, hogy Szegeden a kamerák közül kettő is úgynevezett motozószobákban van elhelyezve, az áruház pedig már arra sem tudott magyarázatot adni, hogy miért van külön „átvizsgálószobájuk” és „motozójuk” is.

Hogy pontosan is mit vett a kamera, és kik láthatták ezeket az igencsak intim felvételeket, az a %RIPOST% szerdai számából kiderül!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

mandiner.hu

A Mercedes csapatfőnöke kitálalt: nem akárkit akarnak Hamilton helyére

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Születésnapját ünnepli Terence Hill: 85 éves a magyarok kedvenc színésze

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-