Létrehozva: 2016.03.02.

Elkábíthatta holtan talált kuncsaftját a ferencvárosi prosti

Az afrikai származású férfi testét még tavaly márciusban találták meg egy IX. kerületi kapualjban. A rendõrség szerint még élt, amikor egy örömlány és egy ismerõse az utcára vonszolta, miután kifosztották. A gyanú szerint korábban elkábíthatták az áldozatot.

A IX. kerületi Drégely utca egyik házának kapujában feküdt az a holttest, ami miatt tavaly márciusban nyomozást indított a BRFK.

Kiderült, az áldozat egy 30 éves, afrikai állampolgárságú férfi volt, aki egy márciusi este összeismerkedett egy örömlánnyal Ferencvárosban. A prostituált felajánlotta neki szexuális szolgáltatásait, majd egyik barátnője Drégely utcai lakására vitte.

Gy. Csabáné, a lakás 35 éves tulajdonosa elmondta, a fiatal lány a légyott közben kirontott a szobából és a segítségét kérte. Azt állította, hogy kuncsaftja hirtelen rosszul lett. Ezt később a prostituált, F. Ildikó is megerősítette.

A két nő a kihallgatásán azt vallotta, hogy nem akartak problémát, ezért inkább úgy döntöttek, hogy megszabadulnak a férfitől. Felöltöztették, majd kivonszolták a járdára, és sorsára hagyták.

A szerencsétlenül járt férfi ekkor még élt, ám később életét vesztette.

"A rendőrorvos megállapította, az utcán holtan talált férfi halálát fulladás okozta"

- árulta el a police.hu-nak Kávrán Angéla főhadnagy, a BRFK életvédelmi osztályának nyomozója.

A házkutatás során kiderült, hogy a két nő kifosztotta a magatehetetlen férfit, mielőtt kitették a ház elé. Pénzét, mobilját, sőt a cipőjét is elvették.

F. Ildikót és Gy. Csabánét tavaly március 7-én helyezték előzetes letartóztatásba. Segítségnyújtás elmulasztása és kifosztás megalapozott gyanúja miatt  indítottak velük szemben eljárást.

Később felmerült a gyanú, hogy valamilyen szerrel elkábították az áldozatot, a toxikológus szakértő ugyanis nyugtatót talált a szervezetében.

A nyomozás idén február 19-én zárult le. A két gyanúsított ellen vádemelési javaslatot nyújtottak be.

origo.hu

Valóra vált a férfiak álma: a világ legszexisebb sportolónője ott lesz a párizsi olimpián

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

metropol.hu

Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?

mandiner.hu

Navracsics Tibor rendkívüli bejelentést tett az uniós megállapodás ügyében

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

vg.hu

Kínai elnök Magyarországon: bemutatjuk Hszi Csin-ping feleségét – Peng Li-jüan még a férjénél is híresebb

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a pénztáraknál

NÍNÓ

Most jött: robbanás történt, többen meghaltak

NÍNÓ

Most jött: akkora baleset történt, az egész autópályát lezárták Budapest felé

NÍNÓ

Most érkezett: utasokkal teli villamos és busz balesetezett Budapesten - helyszíni fotók

NÍNÓ

„Maradj ébren!” – kérlelte kétségbeesetten ikertestvére a magyar fiút, de örökre elaludt

NÍNÓ

Most jött: busz balesetezett Magyarországon, nagy a baj

NÍNÓ

„A mi kis forgószelünk volt” – Át akart kelni az úton a 12 éves fiú, nem élte túl

NÍNÓ

Most jött: megtörtént a baj a vasúti átjáróban, nem járnak a vonatok