Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2018.02.23.

Gyászol a magyar zenészszakma: elhunyt a sztárok kedvence

Számtalan sláger fûzõdik a nevéhez, Korda Györggyel, Máté Péterrel és Zalatnay Cinivel is dolgozott.

Életének 89. évében elhunyt Halmágyi Sándor dalszövegíró, építész. Az alkotó a hatvanas évektől számos táncdalelőadó, köztük Korda György, Zalatnay Sarolta, Poór Péter és Máté Péter számára írt szövegeket.

Halmágyi Sándor 1929-ben született. 1949-ben főiskolai diplomát szerzett építészként, az ötvenes-hatvanas években az Állami Építéstudományi Tervező Irodánál dolgozott és több közintézmény tervezésében vett részt, köztük a Margitszigeti Nagyszállóéban is.

A hatvanas évek elején került kapcsolatba Deák Tamás zeneszerzővel, első dalszövege Korda György Nem vagyok ideges című dalához készült 1963-ban. Három évvel később, az első Táncdalfesztiválon két dallal is döntőbe jutott, mindkettő második helyezést ért el: Zalatnay Sarolta Hol jár az eszem (zeneszerző: Auth Ede), illetve Tárkányi Tamara Idegen utakon (zene: Lovas Róbert) című száma. Az 1967-es Táncdalfesztiválon Poór Péter aratott sikert az Utánam a vízözön című dallal, amelynek szintén Halmágyi Sándor írta a szövegét, Tomsits Rudolf pedig a zenéjét szerezte.

Halmágyi Sándor Máté Péterrel nemzetközi sikert is elért: 1969-ben az athéni dalfesztiválon a Miért félsz, míg engem látsz? című dallal közönségdíjat nyertek. Máté Péter későbbi, 1984-ben született dalához, az Azt súgta a szélhez szintén Halmágyi írt szöveget, de dolgozott mások mellett Ambrus Kyrivel, Aradszky Lászlóval, Kovács Katival, Koós Jánossal, Harangozó Terivel és Karda Beátával is.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek