Létrehozva: 2017.01.25.

Elajándékozza kifogyott ruháit Tóth Vera

Tóth Vera eddig is rengeteget fogyott, ennek ellenére még több tíz kilótól szeretne megszabadulni.

Már eddig is fantasztikus eredményt ért el a gyönyörű énekesnő a fogyásban, hiszen gyomorszűkítő műtétje óta majd negyven kilogrammtól szabadult meg, de ez még nem a vége. 

Vera azt mondja, teljesen megváltozott a gondolkodása, megnőtt az önbizalma, ami a színpadi mozgásán is meglátszik.

„Már sokkal könnyedebben mozgok, mint amikor száz kilogrammot nyomtam, és most már bevállalom a szexisebb mozdulatokat is, amik kifejezetten jól jönnek a Sztárban Sztár+1 kicsi feladataiban."

– mondta a %RIPOST%-nak Vera.

"Nagyobb az önbizalmam, már más szemmel nézek a férfiakra is. Régebben lesütött szemmel jártam, most már másképpen viszonyulok hozzájuk, mert érzem, hogy más a kisugárzásom is. Most nyolcvan kilogramm a súlyom, hatvan-hatvanöt kilóra szeretnék lefogyni. Azzal már teljesen elégedett lennék. Ez még minimum fél év, de türelmes vagyok, mert megéri a végeredményt. Ez még két ruhaméret.”

Vera azt is nagyon élvezi, hogy a ruhákat, amikből kifogyott, elajándékozza.

„A szakmámmal jár, hogy rengeteg ruhám van, most örülhetnek az ismerősök, de amiket majd nem visznek el ők, azokat majd odaadom a rászorulóknak.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

mindmegette.hu

Nem tudod, mi legyen az ebéd a tavaszi szünetben? Remek menüötleteket ajánlunk a gyerekeknek

magyarnemzet.hu

Rengetegen megnézték Varga Judit megrendítő interjúját

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

Az eget kémlelte a nyugdíjas a Pilisben, aztán leesett az álla

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

"Szilikoncicim van" - többször is megműttette a mellét a Kőgazdag Fiatalok bombázója

HŰHA

„Az egyke gyerekek furák” - Kőgazdag Letícia az anyaságról vallott

HŰHA

120 milliója van? Meglepő kijelentést tett Aurelio

HŰHA

Détár Enikő őrületesen hosszú combokat villantott

HŰHA

„Nem vagy normális, komolyan mondom” – durván elfajult a TV2 házaspárjának a vitája