Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.08.18.

Dzsudzsák nem adja olcsón magát: döbbenetes fizetést kért a Viditől

Komolyra fordult a tárgyalás. Csak az õszi csoportmeccsek idejére ugrik be, vagy akár továbbra is maradhat?

Információink szerint komolyra fordultak a tárgyalások Dzsudzsák Balázs és a MOL Vidi között. A hetek-hónapok óta új csapatot kereső válogatott focista a külföldi keresete körülbelül feléért segítené a Bajnokok Ligája vagy az Európa-liga csoportkörébe tartó fehérváriakat – csakhogy az igénye még mindig többszöröse az egyik leggazdagabb magyar klub sztárjainak jutó csúcsgázsinál.

A görög AEK Athén elleni, jövő szerdán kezdődő párharc végkimenetelétől függ, hogy a magyar bajnok Mol Vidi a BL- vagy az El-főtáblán folytatja-e ősszel a nemzetközi kupamenetelését. Nem csak az múlik a két meccsen, hogy melyik sorozatban milyen ellenfeleket kap a csapat, de az sem mindegy, hogy milliárdos összegre vagy „csak” százmilliókra rúg a bevétel.

A jelentős többletterhelés azonban már biztos, ezért Marko Nikolics vezetőedző már be is jelentette: legalább három-négy új futballistával erősítené meg a keretét. A %RIPOST% értesülése szerint az arab Al-Vahdától távozott, szabadon igazolható Dzsudzsák Balázs számára is vonzóvá tette a Vidit az európai szereplés, ráadásul a bizonytalanná vált válogatottsága miatt is telitalálat lenne számára, ha a magyar csapatban kötne ki.

Úgy tudjuk, a 31 éves támadó középpályás havonta 48 millió forintnak megfelelő összeget kér a szolgálataiért. Ez jóval kevesebb Dzsudzsák külföldi gázsijánál, ami legutóbb, Abu-Dzabiban sajtóhírek szerint évi egymilliárd, azaz havi 84 millió körül volt.

A Vidi vezetői két lehetőség is adódik. Ha egyelőre csak a BL- vagy El-csoportmeccsek idejére, azaz decemberig, négy hónapra állapodnak meg Dzsudzsákkal, akkor „megússzák” 180-200 millióból. Ha viszont ennél hosszabb távra állapodnak meg vele, jó szereplés esetén akár már a téli átigazolási szezonban, jó pénzért tovább is adhatják a ballábas játékost. Igaz, ha nem lesz vevő, akkor Dzsudzsák a „nyakukon” marad a csúcsgázsijával együtt.

Feszültségeket kelthet az érkezése

Dzsudzsák hiába érné be a külföldi fizetésénél kevesebbel, az így is a többszöröse még a legjobban kereső fehérvári sztárok, például korábbi válogatottbeli csapattársai, Juhász Roland és Huszti Szabolcs, vagy a legjobb légiósok kereseténél is. Nagy kérdés, hogy az esetleges szerződtetése milyen feszültségeket keltene az öltözőben. Kivált, hogy az érkezésével a sikercsapat egyik fontos tagja a kispadra szorulna.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval