Drámai interjú a tiniket öngyilkosságra buzdító Kék Bálna alapítójával

- Tényleg köze van a tizenévesek halálához?

- Igen. Egyszer majd mások is meg fogják érteni, hogy boldogan mentek a halálba. Olyat adtam nekik, amit még nem kaptak az életben: melegséget, megértést és közösséget.

- Amikor elkezdte a kihívást, hogyan jutott el addig, hogy a halálba kísérje a fiatalokat?

- Az emberek egy csoportja biológiai hulladék. Nem tudnak a társadalom részévé válni, vagy a létezésükkel kárt okoznak. Úgy 2013-ban megalkottam az „F57” csoportot, amihez egyre többen csatlakoztak: vonzotta őket a rengeteg sokkoló tartalom. 

- Végül önálló életre kelt a gyilkos mozgalom…

- Igen, a csoportom elkezdett magától szerveződni, létrejött az F75, az F58 és így tovább. Felkeltette az érdeklődést és teret adott a depressziós hajlamú fiataloknak. Boldogok voltak, hogy egy zárt közösségben végre önmaguk lehettek. Fontos volt, hogy minden egyes feladatot végrehajtsanak, hogy beszéljenek magukról, az érzéseikről. Egy egészséges gyerek este lefekszik, reggel felkel. De ha az elme megborul, akkor képes hajnali 4:20-kor felkelni, mert ez a Kék Bálna- -kihívás egyik feladata. 

- Mint pszichológus, hogyan jellemezné magát?

- Bipoláris személyiségzavarom van. Anyám és a bátyám is vert, ez nagy hatással volt rám.

- Meséljen az áldozatokról.

- Nehezen tudok erről beszélni. Néha elgondolkodom: lehet, hogy valamit rosszul csináltam. Belül mégis olyan érzésem van, hogy helyesen cselekedtem, amikor eldöntöttem, ki maradjon életben, és ki haljon meg. Volt egy srác, műszaki szakközépbe járt. Az anyja egyedül nevelte, rendszeresen verte a fiút, aki szabadidejében kutyákat akasztott fel heccből. Mindenkinek, de főként neki jobb, hogy öngyilkos lett végül.