SZTÁRDZSÚSZ

Le­lep­lező videó: meg­mu­tatta új pár­ját Cur­tis

A nép­szerű rap­per és társa a Mok­ká­ban be­szél­tek a rész­le­tek­ről.
  • Szerző: bdf

A Csak show és más semmi még az ellentéteket is összehozza: Tatár Csilla és Curtis együtt készülnek a műsor első élő adására, amit október 12-én este láthatnak majd a tévénézők a Tv2-n.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

A páros nagyon komolyan dolgozik a produkción, hiszen mindketten számukra idegen területen próbálják ki magukat.

Nem egyszerű a történet

– kezdte Curtis, aki végig dicsérte Csillát, szerinte ugyanis nagyon jól viseli a megpróbáltatásokat.

„Ez egy komfortzóna átlépés. Én mindig nagyon komolyan vettem a munkámat. Végtelenül szorgalmas és precíz vagyok. A feladatot itt is komolyan kell gondolni, csak magadat nem" – folytatta Csilla a Mokkában.

Egyébként a műsorban szereplő párosok minden héten más versenyzővel állnak színpadra. Hogy kivel, abba nincsen beleszólásuk. A feladatot viszont megválaszthatják. Kérdés persze, hogy ez végső soron előnyt vagy hátrányt jelent majd a versenyzőnek...

Hogy mit mondott még Curtis és Csilla, megtudhatod az alábbi videóból.

Eközben a címlapon