Létrehozva: 2017.09.15.

Újabb függőség uralja, két kézzel szórja a pénzt a popdíva

Vásárlásfüggõvé vált a tinisztárból lett popikon, Britney Spears. Rengeteget költ apróságokra, viszont az is igaz, hogy van mit a tejbe aprítania.

Britney Spears egyre többet költ az utóbbi időben egy bírósági jegyzőkönyv szerint. A popsztár a tavalyi évben 16 millió dollárt keresett, ez több mint 4 milliárd forintos bevételt jelent. A Daily Mail értesülései szerint Britney ebből el is költött csaknem 11 millió dollárt (2,8 milliárd forintot), mindet apróságokra. Főleg masszázsra, ruhákra, manikűrre és egyéb kozmetikai kezelésekre verte el a milliókat.

A kétgyermekes anyuka több mint 100 ezer dollárért masszíroztatott, de kisállataira is tízezreket költött. Itt sem állt meg, rendszeresen járt lakberendezési áruházakban is, ahol mindig elszórt pár száz dollárt.

A Los Angelesben élő énekesnő összes vagyona egyébként 55 millió dollárra rúg, de még így sem hozhat komoly anyagi döntéseket az édesapja, Jamie Spears és az ügyvédje, Andrew Wallet beleegyezése nélkül. Britney tisztában vele, hogy nem tud bánni a pénzzel, ezért, hogy fiai megtanulják a pénz értékét, szigorú végrendeletet írt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

mindmegette.hu

Marhapörkölt német módra - készítsd el barna sörrel, isteni lesz a végeredmény!

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

life.hu

Még 2024-ben beigazolódhat Baba Vanga dermesztő jóslata

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Házasság első látásra: ezek voltak a legviccesebb mondatok

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya