
Aggódó apuka vált Szabó Ádámból: a ChatGPT-hez fordul, ha baj van a fiával
Új fejezet kezdődött az életében: az énekes nemrég édesapa lett, és már most látszik, mennyire komolyan veszi a szerepét. Szabó Ádám őszintén mesélt a családi boldogságról, a félelmekről és arról is, hogyan lett belőle igazi, aggódó apuka.
Szabó Ádám számára mindig fontos volt a család, de a gyermek érkezése minden korábbi elképzelést felülírt. A Ridikül egyik adásában őszintén mesélt az érzéseiről, apaságról és arról, hogy mennyire régóta vágyott egy gyermekre.

Szabó Ádám világ életében apa akart lenni
Szabó Ádám elárulta, hogy a gyermekvállalás nem egy hirtelen jött ötlet volt, hanem már nagyon rég megfogalmazódott benne, hogy szeretne édesapa lenni és ebben jelentős része volt a családjának.
Ősidők óta szerettem volna gyermeket. Édesanyám logopédus, nagyon sokat foglalkozik gyerekekkel, ezáltal nagyon sok gyerekkel ismerkedhettem meg. A testvéreimmel is tökéletes a viszony, úgy gondoltam, hogy ha ezt a családi hátteret látom, akkor ezt én is át tudom adni a gyermekeimnek. Szerencsére ez mai napig így van, amióta megszületett a gyermekem, azóta ezt a rengeteg pozitív dolgot adom át neki
– mondta az énekes. Elmondása szerint mindig hitt abban, hogy a saját családjából hozott mintákat tovább tudja vinni, és most apaként ezt nap mint nap megéli.
A szerelem volt a biztos pont
Bár Ádám számára egyértelmű volt, hogy szeretne gyereket, felesége eleinte bizonytalanabb volt a jövőt illetően. A világ kiszámíthatatlansága sok kérdést vetett fel bennük.
Nekem óriási vágyam volt, szerintem egy férfi életében az egyik legnagyobb dolog, hogy apuka lehet. A feleségem viszont eleinte félt a gyerekvállalástól. Bizonytalan a világ, amiben élünk, viszont én úgy gondoltam, hogy a szerelmünk az egyetlen biztos pont, ami a végsőkig ki fog tartani. Én megígértem neki, hogy életem végéig szeretni fogom, és úgy jön az a gyerek, hogy ez így is marad örökre
– mesélte a sztár. Ádám szerint a kapcsolatuk stabilitása adta meg azt a lelki hátteret, amire egy családot lehet építeni.

Az esküvőjük emléke ma is meghatározó számára, hiszen ott érezte igazán, hogy jó úton járnak.
„Az esküvőnk napján megéreztem Isten jelenlétét, és abban a pillanatban tudtam, hogy ez egy életre fog szólni, és ő is. Tudjuk, hogy örökké fog tartani, nem is lehet máshogy” – mondta meghatottan. A családi kötelék azóta is egyre erősebb, különösen a gyermek születése óta. Az énekes bevallotta, hogy nehezen viseli, ha távol van a szeretteitől, és folyamatosan azon jár az esze, hogy minden rendben van-e otthon.
„Ahogy kimegyek a kapun, azonnal rosszul vagyok, hogy mennyire hiányoznak. Folyamatosan nézem a kamerát, hogy jól vannak-e, minden rendben van-e otthon” – mesélte.
Szerinte az apaság teljesen átformálta: érzékenyebb lett, és sokkal jobban félti a családját, mint korábban bármit.
Amikor a tüsszentés is riadalmat okoz
Ádám azt is elárulta, hogy a kezdeti nyugalom után ő maga is igazi parázós szülővé vált, főleg a felesége hatására.
A feleségem szerintem a legnagyobb hipochonder az országban, de már én is az lettem. Az első két-három hónapban úgy voltam, hogy bármi baja van a gyereknek, én ott leszek, mint férfi, és megnyugtatom, hogy nincs semmi baj. Most viszont már ha egyet tüsszent, vagy köhög a baba, azonnal nyomom a telefonon, hogy ez milyen betegség lehet
– mondta nevetve.

Ádám szerint ma már teljesen természetes, hogy a modern technológia is része lett a szülői mindennapoknak, még ha ez néha túlzásnak is tűnik.
Ha valami történik, azonnal fotózom a ChatGPT-nek, hogy mi lehet a baj, mert orvoshoz nem megyünk, inkább gyorsan megkérdezzük a mesterséges intelligenciát, de eddig hál’ Istennek semmi baj nem történt
– zárta gondolatait Szabó Ádám énekes.





