Létrehozva: 2019.01.11.

Meglepő, így nevezte élő adásban Bochkor Várkonyi Andreát!

A jelek szerint hûvössé vált Várkonyi Andrea és Bochkor Gábor viszonya. Jóllehet, az egykori álompár tavaly októberben még közös közleményben állította, hogy a szakításuk ellenére jóban maradtak egymással, az utóbbi idõben több jel is arra utalt, hogy ez koránt sincs így. Ezt bizonyítják Bochkor szavai is, aki élõ adásban bizonyította, hogy már gyermeke édesanyjának nevét sem mondja ki szívesen.

Különös és rendkívül árulkodó beszélgetés hangzott el hétfő hajnalban a Music FM Önindító című műsorában.

A stúdióban Bochkor Gábor, István Dániel és Háder Gyuri a hétvégi hóesésről beszélgettek. Ennek során Bochkor olyasmit mondott, ami sokat elárul Várkonyi Andreával való viszonyáról.

„Nekünk a kertben megmaradt a hó. Tegnap Nórival szánkóztam, meg hógolyózni is próbáltunk, csak eltűnt a kesztyűje. Nem tudom, hol van, mert a lelőhelyein hiába kerestem."

Még írtam is a pszichológusnak, hogy nem vitte-e magával a nagy vehemenciájában, de nem.

"Írta, hogy nincs nála” – osztotta meg a hallgatókkal a hétvégéjét Bochkor. 

A sokat mondó megszólítás nem kerülte el a műsorvezetőtársak, István Dániel és Háder Gyuri figyelmét sem, akik jót nevettek, hiszen Bochkor a gyermeke édesanyját nem Andinak nevezte, ahogy korábban, csupán rideg módon pszichológusnak titulálta őt.

A beszélgetés ezen része itt le is zárult, ám a pikírt megjegyzésből egyértelművé válik, hogy egyáltalán nem felhőtlen a viszony az egykori álompár között.

Bochkor sosem tagadta, sokként érte, amikor kedvese közölte, hogy vége, majd egyik napról a másikra kiköltözött a gyermekükkel az otthonukból.

A részleteket olvasd el a %RIPOST% napilap pénteki számában!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

ripost.hu

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

mandiner.hu

Újabb ütésváltás Menczer és Magyar között: „Ez lett a nagy baloldali hősből, egy reszkető kisfiú?” (VIDEÓ)

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A markáns lehűlés csak a kezdet volt: még rosszabb, ami jön!

ripost.hu

„Kiköpött te” - Megmutatta kisfiát Kulcsár Edina, rengeteg beszólást kapott

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle

HŰHA

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

HŰHA

Döntött a Házasság első látásra Petrája: ez lesz a kapcsolat vége?