Létrehozva: 2017.12.10.

Berki őszinte vallomása: ezért gondolkodik az örökbefogadáson

Krisztián még Kambodzsában játszott el a gondolattal, hogy örökbefogadna egy árva gyermeket, de hazatérve rá kellett ébrednie, hogy a kiszemelt kisfiún nem segíthet.

Berki Krisztián néhány napja a %RIPOST% -nak mesélt arról az érzelmes pillanatról, amikor az Ázsia Expressz forgatása alatt egy kambodzsai asszony a kezébe adta unokáját. A nagymama arra kérte az izomcelebet, hogy fogadja örökbe a gyermeket. Krisztián akkor felfokozott érzelmi állapotában eldöntötte, hogy megpróbálja, de a hazai jogrendszer ezt nem teszi lehetővé. Berki ennek ellenére azóta sem tudja kiverni a fejéből azt a pillanatot, és nem tartja kizártnak, hogy később ténylegesen örökbefogadó szülővé váljon.

"Életem egyik legmeghatározóbb pillanata volt, amikor azt a kisfiút tarthattam a kezemben. Most is látom magam előtt a nagymamája tekintetét, amiből reménység áradt. Sajnos hiába érdeklődtem, hiába kértem el a hölgy minden adatát, nincs törvényes út arra, hogy egy kambodzsai árvát fogadjak örökbe, de a gondolat azóta sem hagy nyugodni"

- kezdte Krisztián, aki jó ötletnek tartja, hogy valamikor a jövőben az örökbefogadás útján legyen másodszor is apa.

Aki egyszer átéli az apaság örömét, az biztosan gondolkodik azon, hogy vállaljon egy második, vagy akár harmadik gyermeket is.

Ezzel én is így vagyok, még ha Nati édesanyjával már nem is vagyunk együtt. Vágyom egy kisfiúra, de benne van a pakliban, hogy többé nem jön velem szembe olyan nő, akiben meglátom gyermekem anyját. De a kambodzsai eset óta már azt is tudom, hogy nem is biztos, hogy találkoznom kell egy ilyen nővel. Sokat gondolkodtam az örökbefogadáson és egyre inkább úgy érzem, hogy ez számomra is megoldás lehet egyszer. Persze nem mostanában és nem mindenáron, de..."

- árulta el Berki, aki korábban a béranyaságon is rágódott, de ma már fontos szempont számára, hogy ne elsősorban önmagának okozzon örömet az újabb gyermekvállalással...

"Különös, hogy éppen most beszélünk erről, hiszen ma van Az emberi jogok világnapja. Éppen elgondolkoztam azon, milyen szerencsések vagyunk itt Európában és milyen szerencsések a gyermekeink, hogy itt nőhetnek fel.

Kambodzsa után megváltozott bennem valami.

Ráébredtem, hogy amíg korábban akár béranya segítségét is igénybe vettem volna, ha nem lenne illegális, ma már természetes, hogy az örökbefogadás mellett döntök, ha eljön az ideje. Ez még akkor is opció lehet, ha időközben találok egy hölgyet, aki... Ázsia óta rengeteget gondolok az ott élő árvákra, és sajnos számos olyan hely van még a világon, ahol a gyerekek szülő nélkül nőnek fel. Ha felnőnek...!

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

Követelőző fekete migránsokkal telt meg a híres New York-i City Hall Park

ripost.hu

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd