Létrehozva: 2018.02.19.

Az ENSZ migrációs paktuma - ahogy a kommunizmus is - meg fog bukni

Az ENSZ migrációs paktuma az egyetemességre törekszik, márpedig az ilyen kezdeményezések ellenállásokba ütköznek és végül megbuknak.

A legjobb példa erre a kommunizmus – mondta Tóth Norbert nemzetközi jogász a Kossuth rádió 180 perc című műsorában hétfőn.

A migrációhoz való jogot nemzetközi alapjoggá akarja tenni az ENSZ, a szövetség több mint háromnegyede származási vagy kibocsájtó ország, éppen ezért Magyarország marad az ENSZ migrációs tárgyalássorozatában és harcba száll azért, hogy érdemben tudja befolyásolni az eredményeket – emlékeztetett az Alapjogokért Központ kutatója.

Hozzátette, a paktum fő ideológusa Soros György, aki szerint az állami szuverenitás egy elavult intézmény.

Tóth Norbert arra is kitért, hogy a milliárdos három fázisban – a világgazdaság és a globális társadalom létrehozásával, és egy erre épülő politikai rendszer megalkotásával – akar új világrendet építeni.

Orbán Viktor évértékelő beszédében az ENSZ tervezetről azt mondta: „kihúzhatjuk magunkat, ez a kerítésről szól, ezt egyenesen nekünk címezték”. A kormányfő szerint Soros György és és szervezetei temérdek pénzt áldoznak arra, hogy a migrációt világméretekben elfogadtassák.

 

A szóban forgó tervezetet a magyarok döntő többsége politikai nézeteitől függetlenül elutasítja. Hallani sem akarnak a kerítés lebontásáról, a határvédelem megszüntetéséről, derül ki a Századvég közvélemény-kutatásából.

 

 

origo.hu

Lopott a boltban a Magyar Televízió egykori bemondónője

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Megmutatta az első felvételt a babáról: máris bővül Demcsák Zsuzsáék családja

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!