Létrehozva: 2017.10.05.

Megható, ami történt a kilenc éve elhunyt Albert Györgyi síremlékénél!

Az újságírónõ 2008. október 3-án hunyt el légzési és keringési rendellenesség következtében.

Már kilenc éve annak, hogy 2008. október 3-án Albert Györgyi, forgatásra igyekezve, egy taxiban rosszul lett, majd eszméletét vesztette.

A 44 éves újságíró életéért negyven percen keresztül küzdöttek a kiérező mentősök, de nem tudták megmenteni.

Ám hiába telt el kilenc év, a barátok és a tisztelők láthatóan nem feledkeztek meg Györgyiről. A %RIPOST% olvasóriportere kedden, a tragédia évfordulóján a Csepeli Temetőben járt, Albert Györgyi sírjához érve pedig megható látvány fogadta.

"Édesanyám sírja Györgyi nyughelyének közelében van, ezért, ha kijövök, mindig rápillantok.

A sír általában rendezett, mindig van rajta egy-egy szál virág.

Most azonban még több növény került rá, ami nem is meglepő: az évforduló környékén sokan kilátogatnak hozzá, szépen megemlékeznek róla" - mondta el a %RIPOST%-nak olvasóriporterünk, Róbert.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”