Létrehozva: 2018.10.16.

20 éves a Fény Utcai Piac

31 millió látogató, 150 tonna gomba, 1000 tonna kenyér, 5500 tonna csirkehús, 6500 tonna burgonya, 2 millió darab lángos - csak néhány szám az idén 20 éves Fény Utcai Piac életébõl, amely az idei év végéig egyfajta "szórakoztató központként" is mûködve mond köszönetet hûséges vásárlóinak.

Szerző RIPOST

„A reneszánszát élő intézményben a hűséges vásárlók mellett egyre nagyobb arányban tűnnek fel fiatal családosok, és akár huszonéves fiatalok is. A Piac egy tavalyi kutatása szerint

a „piacozás” egyre népszerűbb a fiatalabb korosztályban is

– mondta Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere. 


A piac a mai formáját egy 1998-as, átfogó piacrekonstrukciónak köszönheti  – Cságoly Ferenc Ybl-díjas építész tervei alapján a garázzsal együtt 5 szintes épületet alakítottak ki a már jól ismert üzletekkel, piaci standokkal és mozgólépcsőkkel.

„A Fény Utcai Piac az egyik legforgalmasabb, legnyüzsgőbb pontja a II. kerületnek,  ahol minden korosztály talál valamit a maga számára, és amely kicsit összehozza az embereket, akiknek egyre kevesebb a spontán találkozási lehetősége. Büszkék vagyunk rá, hogy ez a kedvelt bevásárlóközpont, piac és gasztronómiai egység a mi kerületünkben van" – mondja Láng Zsolt. 


Jelenleg a csaknem 20 000 négyzetméteren található 150 üzletnek az önkormányzattal együtt több, mint 60 tulajdonosa van. 

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

Max Verstappen olyat érhet el, mint még soha - az F1-es időmérő élőben

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!