Létrehozva: 2022.12.28.
Módosítva: 2022.12.28.

Karácsonynak megint nem sikerült megtartania egy ígéretét

A főpolgármester egyszerűen lepasszolta az állatvédelmet a kerületeknek.

Sokkoló és váratlan lépés a Fővárosi Közgyűlés döntése, miszerint ezentúl nem viseli gondját a fővárosi gyepmesteri telep állatainak. Maga Karácsony Gergely kampányolt ugyanis azzal az elképzeléssel, amit elsőként Tarlós István akart megvalósítani, hogy rendezik végre a fővárosi kóbor kutyák tartásának körülményeit, és szétválasztják a gyepmesteri funkciót a menhelyi ellátástól, biztosítva az átjárhatóságot és kielégítve az ebek tartási és mozgási igényeit. Ezt korábban egyébként a Vigyél Haza Alapítvány javasolta hatástanulmányában - írja a Metropol.

Fotó: MTI

Karácsony Gergely azonban, úgy látszik, megint szembe megy a saját ígéreteivel és félresöpri korábbi ígéreteit. Az általa vezetett főváros legutóbbi döntése kimondja: a kóbor kutyákat 15 nap után „átpasszolják” a kerületekhez. Ezzel a döntéssel megoldhatatlan feladat elé állítják a kerületi önkormányzatokat, de a civil szervezeteket is a Vigyél Haza Alapítvány vezetője szerint, hiszen náluk csapódik le a probléma és nincs forrásuk, kapacitásuk a feladat átvételére.

Az önkormányzatok nem képesek megoldani saját maguk ezt a problémát. Nekik nincsen menhelyük vagy olyan hely, ahol a kutyákat el tudnák helyezni. Ugyanakkor a fővárosban sincs olyan menhely, amelyiknek lennének szabad férőhelyei, hogy azokat a kutyákat el tudják helyezni, amelyeket a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) visszaad két hét után.  
Kérdés az, hogy ha most a kerületi önkormányzatok megállapodnak a FÖRI-vel, attól lesz-e több helyük? Csak pénz kérdése, és tudnak bővíteni majd? Akkor jobb helyük lesz a kutyáknak? Aggodalmam, hogy azokkal a kóbor ebekkel amelyek nem kerülnek esetleg sem a FÖRI telepére, sem az önkormányzatokhoz, újabb terhet tesznek majd a civil szervezetekre

– mondta el kérdésünkre a Vigyél Haza Alapítvány vezetője, aki hozzátette: további aggodalma, hogy az elvesztett, elkóborolt kutyákat nem találja majd meg a gazdájuk, nem lesznek nyomon követhetők.

Gyanítom, hogy a kerületi önkormányzatok Pest környéki, vidéki gyepmesteri telepekkel próbálnak majd megállapodni, és így a kutyák nem biztos, hogy ideális környezetbe kerülnek. Ráadásul csak két hétig keresheti a gazda az Illatos úton az elveszett kutyusát. A harmadik hét után nem tudom, hogy követhető lesz-e az, hogy hova kerül majd az elkóborolt eb. Tehát számomra kérdés, hogy hol és hogyan keresheti meg egy budapesti lakos a kedvencét, ha az elkerül egy Pest környéki gyepmesteri telepre, amelyik maximum felteszi a kutyát a saját honlapjára

–  hangsúlyozta Óvári András, akitől azt is megtudtuk, hogy körülbelül ezer eb kerül a főváros gyepmesteri telepére évente, és a feladathoz rendelt költségvetés becslése szerint évi többszáz millió forint.

Fotó: Penovác Károly

A Városháza takarékoskodást emlegetett, ezért passzolnák át a gyepmesteri feladatokat. Az új gyakorlatot már január 1-től bevezetnék Karácsonyék, de eddig igen bizonytalannak tűnik a döntés gyakorlati kivitelezése. Szomorú, hogy a kóbor kutyák helyzete hosszú idő óta rendezetlen, miközben a megoldás már megszületett.

Évek óta szorgalmazzuk, hogy váljon szét a gyepmesteri és a menhely funkció, illetve, hogy legyen a budapestieknek – akár független, nem a város kezelésében – egy olyan menhelye, ahová 15 nap után a kutyák átkerülhetnek, ahol lehet őket szocializálni, nevelni, gondoskodni róluk, akár önkéntesek segíthetnek az örökbefogadásnál. Ahol van zöldterület, hiszen az Illatos úton 94 férőhely van változatlanul, sok-sok éve. A területen terjeszkedni nem tudnak. Zöldterület nincs, a kutyákat nem lehet kiengedni

– mutatott rá a problémára Óvári. 

A Vigyél Haza Alapítvány hatástanulmányt is készített, amit megküldtek az illetékeseknek, de eddig nem történt semmi azon kívül, hogy a 20219 őszén, a főpolgármesteri kampányban mentett kutyákkal fotózkodtak fővárosi politikusok, például Karácsony Gergely is. Akkor aktív volt az érdeklődés és a cselekvési vágy, ami a választások után rögtön alábbhagyott. Remélhetőleg nem a 2024-es önkormányzati választáskor kerül újra terítékre az elkóborolt budapesti kutyák helyzetének rendezése. 

Bár alapítványunknál is van baloldali és jobboldali kennelsor, a kutyák nem politizálnak. Ők csak egy szerető, végleges gazdit szeretnének. Mi mindenkit szívesen látunk, aki segít, de csak javaslatot tudunk tenni a városvezetésnek, legyen bármilyen pártállású, nincs eszközünk másra. Alapítványunk bárkivel szívesen együttműködik, aki a jó cél érdekében a végleges, megnyugtató megoldást keresi, elősegíti

 – szögezte le Óvári András. 

A megoldáshoz azonban jelenleg minden eszköz a fővárosi vezetők és Karácsony Gergely kezében van. Ők pedig egyelőre nem a kóbor kutyák érdekei alapján döntöttek.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt

POLITIK

Újabb orosz támadások Ukrajnában

POLITIK

Be akarják tiltani a dohányzást a britek