RETRO RÁDIÓ

Csőd Szegeden: 1 hét alatt 2 alpolgármester hagyta ott Botkát

Csőd Szegeden: 1 hét alatt 2 alpolgármester hagyta ott Botkát
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 05. 23. 19:53

Valóságos politikai földrengés van Szegeden, sorra hagyják el Botka Lászlót az alpolgármesterek. Egy hét alatt ketten!

Szerda délután lemondott Solymos László, Botka László alpolgármestere. Õ már a második polgármester aki nem akar vele dolgozni.

A napokban jelentette be ugyanis a másik alpolgármester Nagy Sándor, hogy átül  a Momentumba. A szegedi Fidesz közleményben reagált, szerintük Botka László arrogáns, és nem lehet vele együtt dolgozni.

A SzegedMa úgy tudja, szerda délután lemondott Botka László másik alpolgármestere, Solymos László is.

Hogy pontosan mi az oka a távozásának, azt egyelőre nem tudtuk meg, mert amikor felhívták a privát mobilszámán, azonnal lecsapta a telefont.

A szegedi baloldali önkormányzat házilapja, a szeged.hu is megerősítette  Solymos László lemondását. Azt írják, hogy Solymos "személyes és családi okok" miatt mondott le.

A szegedi FIDESZ szervezet közleménye szerint korábban dr. Mózes Ervin főjegyző visszavonulása is összefüggésben áll a mindennapos városházi problémákkal és a leplezetlen korrupcióval. Solymos lemondásával pedig egy újabb Botka-bizalmas intett búcsút a szocialista Botka Lászlónak, aki így végérvényesen egyedül maradt.

Amúgy  Mózes Ervin egykori címzetes főjegyző, a most lemondott alpolgármester Solymos László társaságában tagja volt Botka "börtönválogatottjának", hűtlen kezelés miatt  ítélte el őket a bíróság, mert több mint 40 millió forintos kárt okoztak Szegednek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.