Itt a számláló, de sokan kimaradnak a kártérítésbõl. A biztosító elkezdi kifizetni a hoppon maradt utasokat.
Tüntetést szerveztek ma reggelre Budapesten a Váci utcába azok az utasok, akik kimaradnak a Green Holidays csődje után a kártérítésből.
Ahogyan arról a %Ripost% is beszámolt, voltak olyan partnerek, akik nem csomagként értékesítették az utazásokat, márpedig, ha a nyaralás elemeiről külön-külön szerződést kötnek, azaz nincs legalább két eleme – például repülőjegy és szállás, vagy szállás és ellátás -, akkor nem beszélhetünk csomagról, és így nem fizethető ki a biztosítási fedezetből.
A kockázati biztosítást az Uniqa Biztosítóval kötötte a cég, 500 millió forintos értékhatárig.
Az Uniqa honlapján számláló jelzi, hol tart a kárigény: az hamarosan eléri a keret végösszegét.
![]()
A biztosító hazahozta az összes, 734 Törökországban rekedt utast, ennek és a pótlólag kifizetett szállásoknak az összege több mint 83 millió forintra rúg. A biztosító felhívta a figyelmet arra, hogy kizárólag azoknak tudnak kártérítést biztosítani, akik a Green Holidays Kft. által utazásszervezőként összeállított, utazási csomagban értékesített útra fizettek be. Azt ígérik, hogy már a jövő héten megérkezhetnek az első kifizetések az utasok számláira, de lesznek, akik hoppon maradnak.
Mire kell figyelni, hogy ne járjunk hasonlóképp?
