RETRO RÁDIÓ

Paparazzofotókkal támadtak Botkára Gyurcsányék

Paparazzofotókkal támadtak Botkára Gyurcsányék
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2017. 05. 19. 11:08

No ilyen se volt még. Az egyik baloldali politikus lesifotókkal akarja lejáratni a másikat. Lengyel Lászlót a közismert baloldali publicistát mindeközben szélhámosnak nevezték. A baloldali belháború a paparazzoképek bevetésével új fejezethez érkezett el.

A Demokratikus Koalíció egyik internetes portálja, a Nyugati Fény - melyet a kiszivárgó információk szerint a párt szóvivője, Gréczy Zsolt és Vágó István elnökségi tag szerkesztenek illetve jelentős részben írnak -  - lesifotókkal hozza nehéz helyzetbe az MSZP szerintük "hazudozó" miniszterelnök-jelöltjét, Botka Lászlót.

A paparazzoképeket állításuk szerint egy olvasójuk juttatta el a szerkesztőségbe. A fotókon Botka a Gyurcsány-ellenes kirohanásairól ismert balos publicistával, Lengyel Lászlóval tárgyal Budapesten a Pozsonyi úton. Pedig korábban több interjúban is tagadta, hogy rendszeresen egyeztetnek az MSZP követendő politikájáról, Gyurcsány kirekesztéséről.

 

Gyurcsányék a képek láttán nagyon keményen fogalmaznak, Lengyel Lászlót szó szerint szélhámosnak nevezik!

 

Ezt írják:

"Így már érthetővé válik, miért folytat durván kirekesztő ellenzéki politikát Botka László, és miért szólítja fel vérbeli “demokrataként” eltakarodásra egyik-másik riválisát.

Egyúttal Botka szavahihetősége is megdőlni látszik. Hazudott, amikor azt mondta, nincs privát kapcsolata Lengyel Lászlóval és csak a Pénzügykutatóban szokta őt látni, szakmai rendezvényeken.

Itt a bizonyíték, hogy négyszemközt is egyeztetnek, Botka politikája pedig azt mutatja, hogy sajnos meg is fogadja a szélhámos Lengyel László tanácsait, hiszen hónapok óta durván támadja azokat az ellenzéki pártokat, akikkel inkább össze kellene fogni a kormányváltás érdekében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.