Marics Peti
A kiszivárgó információk szerint Portik bombakeresõ testõrével és egy hírhedt politikai kalandorral akarja botrányba fullasztani a vasárnapi ünnepi megemlékezést Juhász Péter. A szervezésben Portik szabadlábon lévõ emberei segítenek, anyagilag is.
Juhász Péter nem először szövetkezik a hírhedt, már több párt háza táján is próbálkozó politikai kalandorral Tuareggel és annak jó barátjával a 13 éves börtönbüntetését töltő Portik testőrével. Õk szervezik az ünnepi megemlékezés szétverését célzó, sípokat osztogató botrányakciót. A Portik-klántól a sípok megvásárlására és a füttyös-horda megszervezésére konkrét anyagi segítség is érkezett.
A korábban egy kocsmát üzemeltető Tuareg (Szabó Gábor) akkor híresült el, amikor 2014-ben sátrat vert a Kossuth téren és követelte az Országgyűlés azonnali feloszlatását, miközben hívei rendszeresen teleszemetelték a teret.
Kijelentette, hogy nemzetgyűlést akar összehívni, amely közfelkiáltással szavazna egy új ideiglenes kormány tagjairól. Szabó
egy decibelmérővel vizsgálta volna a közfelkiáltás erejét, a tíz, leghangosabb szimpátiát kiváltó jelölt lett volna az átmeneti kormány tagja. Sokan már ekkor megkérdőjelezték elmeállapotát.
Tuareget amúgy hűtlen kezelés, korábbi józsefvárosi politikai mutyikért már bűnösnek mondta ki és súlyos pénzbüntetésre el is ítélte a bíróság. Ellene a nyomozást eredetileg hetvenmilliós kárérték miatt rendelte el a Nemzeti Nyomozó Iroda.
Sarkadi József Portik Tamás kiemelt, bizalmi testőreként dolgozott hosszú éveken át. Az alvilágban stratégiai fontosságú Citadella- diszkó parkolóját is ő felügyelte, és rendszeresen személyesen ellenőrizte, nem tettek-e bombát Portik autójába. Vagyis személy szerint csak benne bízott meg a híres maffiózó.
Most tehát Portik testőre és a kétes elmeállapotú Tuareg együtt sietett Juhász Péter segítségére, ők szervezik alvilági kapcsolataik révén a sípoló-kommandót a vasárnapi ünnepségek garázda megzavarására, a Kossuth térre.
A %RIPOST% értesülése szerint Portik máig élő alvilági kapcsolatait, egész kinti kapcsolatrendszerét is felhasználják erre.
Vezérük lecsukása után ez lesz továbbélő Portik-klán legnagyobb akciója, amit a továbbélés, az együttműködés főpróbájának is szánnak.
A Portik testőr felbukkanása Juhász Péter közvetlen környezetében ismét felveti a börtönben ülő maffiózó és a politikus szoros kapcsolatának kérdését.
Az ellenzék józanul gondolkodó része a Portik-testőr, a kétes hírű Tuareg és Juhász Péter az Együtt alelnökének összefogását látva még inkább elhatárolódik a "füttyös hordától".
Jogi szakértők az ünnepi események tervezett megzavarása kapcsán máris garázdaság előkészületéről beszélnek. Aki ugyanis olyan kihívóan közösségellenes magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, szabálysértést követ el.
A tervezett sípolás egy 60 éves történelmi évfordulót ünneplő állami rendezvényen nyilvánvalóan kihívóan közösségellenes magatartás. Aki erre felhív felbujtónak, aki sípot oszt bűnsegédnek számíthat.