Létrehozva: 2018.07.01.

Ez a világ legkegyetlenebb körhintája, sokkot kapsz, ha felülsz rá

Az élmény minden értelemben felkavaró lehet, hiszen a New Jersey-i vidámpark legújabb körhintája minden irányban megforgatja a vendégeket. Ezt valóban bírni kell gyomorral!

Szerző JD

Izgatottan várta a sajtó és a közvélemény a Kiborg nevű hinta üzembe állítását a tavalyi bejelentés óta, hiszen már akkor látszott, hogy nem mindennapi élményt fog nyújtani a szerkezet. Az űrhajósok kiképzésében használt giroszkópra emlékeztető mechanizmus belsejében szédítően hatnak az erők, és különleges kialakításának hála, a benne ülők mindhárom irányban mozognak. Miközben sokszor feje tetejére áll a világ, egy-két pillanatban a súlytalanságot is megtapasztalhatják az utasok.

Az edzett pilótákat is alaposan próbára teszi

Az űrhajózás hőskorában a több g-s gyorsulásokon edződött berepülőpilóták vállalkoztak az első repülésekre, és amikor felkészítették őket az űrutazásra, nemcsak azt tesztelték rajtuk, hogyan birkóznak majd meg a testükre ható nehézségi erővel és a gravitáció hiányával, de azt is, hogy bírni fogják-e az űrkabinban uralkodó körülményeket. Erre szolgál a giroszkópos szerkezet, melyben az emberi test az egyik pillanatban fejjel lefelé „lóg”, a másikban már oldalt fekvő pozícióba kerül – miközben egyébként folyamatosan körbe forog. John Glenn, az első amerikai, aki megkerülte a Földet, úgy nyilatkozott egy interjúban, hogy ez a teszt tette leginkább próbára őket, és megtanulták szívből gyűlölni a körbe-körbe forgó szerkezetet.

Majd’ kiszakad az ember agya a koponyájából

A Kiborg hinta június elején üzembe állt, és már megjelentek a neten az első élménybeszámolók. A huszonegy méter magasban forgó gigantikus giroszkópba huszonnégy ember ülhet be egyszerre. A beszálláskor még teljesen ártalmatlannak tűnik a szerkezet, bár gyanakvásra adnak okot a szuperbiztonságos székek, amikbe szinte mozdulatlanul beleszíjazzák az utasokat. Majd beindul a gépezet, az utasok lába a levegőben lóg – és minden előjel nélkül megindul a minden irányba hintázó, forgó mozgás. A beszámolók szerint megjósolhatatlan, milyen irányba fognak mozdulni, a gravitációs erő hol belepasszírozza, hol ki akarja lökni az utasokat a székből, akik rövid idő után teljesen elvesztik az érzékeiket: nem tudják, merre van a fent és a lent. Egy utas úgy fogalmazott, hogy amikor fejjel lefelé lógtak, akkora nyomást érzett a fejében, hogy azt hitte: ki fog szakadni az agya.

Hogy néz ki ez a gyakorlatban? LAPOZZ, jön a félelmetes videó!


 

Kőkemény biztonsági előírások és ellenőrzések

Hosszadalmas tesztelés és mérnöki munka előzte meg a hinta üzembe helyezését, hiszen a huszonegy méteres magasságban az utasok sokszor fejjel lefelé lógva pörögnek. Mielőtt üzembe helyezhették volna, a hatóságok szigorú feltételeinek is meg kellett felelni, rengeteg ellenőrzésen ment át, mielőtt engedélyezték.

Megrázta az országot a tavaly szeptemberben történt várpalotai körhintabaleset, ahol egy tizennyolc éves fiú súlyos, életveszélyes koponyasérüléseket szenvedett. A hintáknak Magyarországon is szigorú biztonsági előírásoknak kell megfelelniük, ezeknek a várpalotai hinta is eleget tett − azonban vélhetően egy alkatrész hibája miatt bekövetkezett a tragédia. A kalapácshinta karjai brutális módon, többször is összecsapódtak, és több utas is kizuhant. Az eset a hinta üzemeltetőjét is megviselte…

 

origo.hu

Kiderült a folyton vetkőző Elizabeth Hurley hazugsága

origo.hu

Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

vg.hu

Itt az idei Tour de Hongrie részletes menete – országos térkép

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Szellemként is védi gazdáját a bajai pitbull: videón, ahogy éberen figyel

BIZARR

Ez durva: hátborzongató jóslattal állt elő az élő Nostradamus

BIZARR

Tényleg létezik a fáraók átka? Kiderült, mi áll a legenda hátterében

BIZARR

„Hirtelen megláttuk ezeket a fényeket” - Naplementében bukkant fel három UFO

BIZARR

Sokkoló pillanatok: maguktól mozogtak a ruhák a szekrényben

BIZARR

Sokkot kapott az apa: szellem akarta elragadni alvó kisfiát - Fotó

BIZARR

Rémisztő, mit talált a térképet böngészve: videón a felfedezés

BIZARR

„Az idegenek lilák és nem zöldek” – állítja egy új tanulmány