
Álommunka: Loch Ness-i szörnyvadászt keresnek teljes állásba
Idilli környezet, misztikus feladat, versenyképes juttatás.
Hihetetlen, de igaz. Nem mindennapi álláshirdetés került fel az internetre, egyenes Skóciából. A Loch Ness-i tóhoz ugyanis munkavállalókat csábít egy cég, amely azzal foglalkozik, hogy hajótúrákat szervezzen a tóra, amely során a szörnyvadászok a kapitánnyal együtt a legendás lény nyomait kutatják. A hajó már megvan, a bestia után kutató szörnyvadászok sorra érkeznek, de a lélekvesztő sofőrje még nincsen. Nem elég, hogy egy gyönyörű helyen, izgalmas munkát végezhet a jelentkező, de még a fizetés sem rossz.

A DailyStar szúrta ki, hogy napi 180 fontos fizetésért keresnek hajóskapitányt a kutatóhajó kormánya mögé. Ez azt jelenti, hogy jelenlegi árfolyamon körülbelül 86 ezer forintos napi bérért kell szelni a habokat. A mi lapunk azért kiemeli a kisbetűs részt is, ami rögtön csökkenteni fogja az állásra jelentkezők számát, ugyanis nem elég a hajójogsi, és az eltökéltség a szörny megtalálására, ugyanis a szonárokhoz is értenie kell a jelöltnek ahhoz, hogy felvegyék a munkára. A mély tavi megfigyelésekhez ugyanis elengedhetetlen ez az eszköz.
Egy kalandvágyó hajóskapitányt keresünk, aki átvenné a Deepscan Cruise hajójának kormányát. Ez azt jelenti, hogy a sikeres jelölt a legendás Nessie keresésével tölthetné a napjait, miközben a Loch Ness tó világhírű vizén hajózhatna. A skót felföld szívében található egyedülálló lehetőség megköveteli, hogy a kapitány szenvedélyesen tudjon mesélni a szörnyről, és arról, hogy értsen azokhoz az eszközökhöz, amelyekkel a vendégeiddel kutathatjátok a víz mélyét. Vedd kezedbe a legmodernebb szonárt, és irány a szörnyeteg felkutatása. Ha szenvedélyes vagy és képzett, és készen állsz a kalandra, akkor jelentkezz most
- olvasható a cég weboldalán az álláshirdetés.







