RETRO RÁDIÓ

Az élő Nostradamus elárulta, milyen különleges hatása van a napfogyatkozásnak

K.B.
Szerző
K.B.
Létrehozva2024. 04. 09. 21:00

A látnok emellett figyelmeztette is a kutatókat egy dologra.

A brazil származású Athos Salomét az élő Nostradamusnak tartják. A médiumnak ugyanis különös tehetsége van hozzá, hogy az elérhető információkból olyan logikus következtetéseket tegyen, amelyek előre mutatnak a jövőbe. Így jósolta meg a Covidot, a királynő halálát, vagy éppen Elon Musk Twitter vásárlását is. Most azonban az április 8-ai napfogyatkozás hatásairól tett kinyilatkoztatásokat, amik több mint érdekes állítások.

Észak-Amerikai nagy részén látni lehetett a teljes napfogyatkozást /Fotó: Eric Gay

Athos a DailyStar számára árulta el a véleményét, és kifejtette, hogy a tudósoknak miért kellene arra törekednie, hogy egyensúlyt teremtsenek a tudásszomj, a bölcsesség, valamint a természet és az élet iránti tiszteletben a bolygónkon.

Az április nyolcadikai teljes napfogyatkozás során a Hold közvetlenül a Nap előtt haladt el. A médium szerint a látványosság ideje alatt a NASA három szondát indított útnak, hogy megvizsgálják, hogyan befolyásolja a Föld felső légkörét, ha a napfény néhány pillanatig elhalványul a bolygónk egy részét.

A napfogyatkozás tanulmányozása nem választás kérdése, hanem egyedülálló lehetőség a tudósok számára, hogy megfigyeljék a Föld környezetét olyan körülmények között, amelyek új betekintést engednek a természetünk működésére. A napfogyatkozás katalizátorként hasznosítható, és a kutatók tevékenysége azt mutatja, hogy lelkesednek is azért, hogy megvizsgálják az esemény részleteit. 

- kezdte beszámolóját Athos, aki szerint a jelenség vizsgálata új utat nyithat meg az energia és a gyógyászat területén.

Új mágneses mezők jöhettek létre, még ha csak ideiglenesen is, ezzel utat nyitva az innovációk előtt. Véleményem szerint ennek forradalmi hatása lehet különböző területeken, például a kvantumszámításban, az adatfeldolgozásban, vagy éppen új anyagok és gyógyszerek fejlesztése terén.

- tette hozzá a médium. Athos szerint a kvantumszámítás fejlődése azért fontos, mert nagy pontossággal tudja majd szimulálni az atomok és a molekulák kölcsönhatásait, ami felgyorsíthatja az innovatív anyagok felfedezését, a gyógyszerek fejlesztését, vagy éppen a gyártási folyamatokat. Így pedig hosszútávon segítheti az olyan betegségek kezelését, mint a rák, a neurodegeneratív betegségek, vírusfertőzések, genetikai betegségek, vagy éppen segítheti az antibiotikum-rezisztencia elleni küzdelmet.

A jelentős potenciál ellenére még mindig kezdeti szakaszban jár a kvantumszámítás az orvostudományban, ez pedig a gyógyászati tudományok fejlődését nagyban befolyásolja. Most minden szem a tudósokra irányul, mivel arra törekednek, hogy feltárják a napfogyatkozás árnyékában megbúvó rejtélyeket

 - zárta sorait az élő Nostradamus.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.